„Nem tartom magam profi zenésznek.
Alapvetően egy autodidakta zenész vagyok”
– Török Mátéval, a Magna Cum Laude dobosával beszélgettünk – Sinkó Gábor
Ha azt mondjuk, Török Máté, akkor mindenkinek más jut eszébe. A zene kedvelőinek egyből a Magna Cum Laude dobosa. Nekem, aki fiatalabb korunk óta ismerhetlek, mint csapattárs, focista jutsz eszembe. Ha neked azt mondják Török Máté, mivel azonosítanád magad? A zenész, a sportoló vagy valami teljesen más?
Nekem most már abszolút Török Máté, mint zenész jut eszembe, mivel a sportot sosem űztem olyan szinten, mint most a zenét. A sport szintén az életem része a mai napig. Ha időm engedi, eljárok futni vagy otthon edzek, de az elmúlt hat évemet már úgy élem, mint Török Máté, a zenész.
Neked a sport az ereidben van. Édesapád sikeres labdarúgó volt, aki nemcsak itthon, de külföldön is játszott. Nem akartál soha focista lenni?
Igen, édesapám hivatásos labdarúgó, édesanyám profi szertornász volt, míg a nővérem válogatott szinten röplabdázott. Én a focit el is kezdtem elég fiatalon, de édesapám hamar rávilágított, hogy nem ez lesz az én utam (nevet). Így arról, hogy én profi játékos leszek hamar letettem, viszont hobbiszinten a mai napig űzöm, és borzasztóan élvezem. Rendkívül jó közösségkovácsoló ereje van.
A művészválogatott labdarúgócsapatának is tagja vagy, ha jól tudom.
Az, hogy a tagja vagyok sajnos elég erős kifejezés, egy kezemen meg tudom számolni hány edzésen voltam. A nyaraim nagy részét koncerteken töltöm szerencsére. Éves szinten hatvan-hetven koncertünk van, ami elég sokat kivesz az emberből, így bevallom, nehezebben veszem rá magam én is egy-egy edzésre . A lábtenisz nyaranta viszont egy állandó program mind Görögországban, ahová már évek óta járunk nyaralni a családdal, mind Balatonakarattyán, ahol édesapám helyi bajnoknak is mondhatja magát. Anno még a térdműtétjét is visszamondta, csak hogy lábteniszezni tudjon.
A szülők profi sportolói múltja jelentett extra motivációt számodra a zenei pályafutásodban, hogy te is profi zenész legyél?
Kezdjük azzal, hogy én nem tartom magam profi zenésznek. Alapvetően egy autodidakta zenész vagyok. Tanultam zenélni, de én leginkább videókból és saját magam fejlesztése árán jutottam el oda, ahol ma tartok. Nyilván motiváció volt a szüleim karrierje számomra, még ha nem is láthattam már őket aktívan sportolni, de a történeteikből, elért eredményeikből rengeteget merítettem. Ez komoly inspirációt adott ahhoz, hogy amit elkezdek, abban a maximumot nyújtsam.
Gondolom, a te életed is, mint mindenki másé, teljesen megváltozott most, hogy járványügyi vészhelyzet van. Ti hogyan tudjátok kivenni a részeteket a védekezésből?
Igen, sajnos ez az időszak embert próbáló mindenki számára. A zenekarral az elsők között osztottunk meg posztot, amiben mindenkit az otthon maradásra kértünk, legyen az idős vagy fiatal.
Aki ismer téged, tudja, hogy lelkes támogatója vagy számos jótékonysági kezdeményezésnek. Nemrég az Amigos a Gyermekekért alapítvány nagykövete is voltál.
Így van. Én egy szociálisan elég érzékeny embernek tartom magam és ha bármi kezdeményezés mellé oda tudok állni, akkor azt meg is teszem teljes mellszélességgel. Ilyen volt az Amigos alapítvány is, akiknek közel hatmillió forintot tudtunk összegyűjteni, amire nagyon büszkék vagyunk. De a Baptista szeretetszolgálat cipősdoboz gyűjtésén is harmadik éve veszek részt.
Búcsúzóul mit üzennél olvasóinknak?
Egy számunkat szeretném küldeni mindenkinek, amelynek refrénje most úgy érzem, hatványozottan létjogosultságot nyert. Vigyázzunk egymásra és magunkra. Remélem, mihamarabb találkozunk. Addig is, Színezzük újra!
