Új klippel jelentkezett a Sávlekötő Camp nyertese, Wxlfless

Dátum:

RebeL című lemezéről már több dalt is kivülről fúj a Z-generációs közönség, most újabb klippel borzolja a kedélyeket WXFLESS – aki a klip megjelenése mellett egy izgalmas győzelmet is ünnepelhet épp ma.
 
Farkas Dávid karrierje turbó sebességgel ível felfelé: tavaly Petőfi Nagylemez Díj by Hajógyár pályázaton különdíjat nyert, idén tavasszal lett nyilvános, hogy a WMMD artist2watch programjába is bejutott, a nyarat pedig a BSW előzenekaraként indítja Plázsos nagykoncertjükön. Sikeresen részt vett a KERET Blog Kikeltető Tehetségkutatóján majd a Sávlekötő Camp by OTP Junior alternatív dalszerzői tehetségkutató műsorában is láthattuk, és épp friss klipje megjelenése napján derült ki, hogy ő lett a győztes is! Természetesen több fesztiválon már találkozhat is vele a közönség a nyár folyamán. 
 
A Nagylemez pályázat eredményeként készítette el a dalszerző-előadó a Hidegvérrel című anyagot Doór Mátyással, azaz DOOR-ral közösen. Az ehhez készült friss klip már elérhető Youtube-on:
 
Fotó: Sutus Fanni
spot_img

Ez is érdekelhet

Indul a nyár az A38-on: MOVA, Iceboyz és Kieza a tetőteraszon!

Egy este, három előadó – május 7-én érdemes az A38 felé venni az irányt, ha egy szuper eseménnyel...

A Three Days Grace Budapesten kezdi turnéját

A többszörös platinalemezes hard rock csapat idén ősszel európai és angliai turnéra indul. A 21 állomásos koncertkörút első...

KÖRÚT – Még nincs vége feat. Péterfy Bori & Schoblocher Barbara

Hogy a körút identitás is lehet, sőt dalok is születhetnek belőle, erre bizonyság a Körút nevet felvevő projekt,...

Doramajora – szelíden ringat – egy ölelés a belső gyermekednek

majordorci Doramajora néven születik újjá: egy játékos új era indul a frissen megjelent szelíden ringat című dallal. Ez...