Új klippel jelentkezett a budapesti modern metal banda, a Samas

Dátum:

A tavaly megjelent “Szemtől-szemben" című dalukhoz hasonlóan az új tételre is jellemző a kemény zúzós témák, dallamos fülbemászó refrének kombinációja. A zenekartól korábban nem hallott módon, már a dallamos ének is jelen van, és ez a változás a rajongók és a szakma visszajelzései alapján nagyon jól áll a bandának!
 
Az új dal érdekessége, hogy zúzós, de mégis szerelmes téma. A Samas most is a jól bevált csapattal dolgozott a dal és a klip felvételeinél.
A zenét a Positive sound stúdióban, valamint a Labour Sound stúdióban rögzítették, Lukács Ágoston és Fekete Szabolcs közreműködésével.
A klipet pedig Németh 'Kobe' Dánielnek és brigádjának, az Imagicore csapatának köszönjhetjük.
 
A Samas tervei szerint idén több kislemezzel és klippel jelentkezik majd, és élőben is több helyen elcsíphetitek őket. Többek között a Rockmaratonon, a Fezenen és a Kanizsafeszten is.
 
spot_img

Ez is érdekelhet

„Manapság zenésznek lenni többet jelent, mint játszani a stúdióban vagy a színpadon” – The Cinelli Brothers interjú

2023-ban a Veszprém Blues fesztiválon játszott, május 21-én pedig első önálló budapesti koncertjére tér vissza hazánkba az olasz,...

A gyászfeldolgozásról szól a Tornóczky All Access új dala és klipje

Nehéz témát, a gyász feldolgozását, az elengedést és a továbblépést dolgozta fel legújabb dalában és az ahhoz készült...

„Én vagyok talán az utolsó blues zenész Magyarországon” – Hobo

De nem szereti a cikizést. Kilenc zenekaros koncert mellett „hobológia” előadásokkal és a jól ismert József Attila esttel...

“A downtempo a lassú ütemek ellenére darabokra szakít” – Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban

Május 17-én egy különleges, egész estés programmal készül az Analog Balaton csapata a Budapest Parkban. A hazai elektronikus...