A Remorse majdnem elérte a Tool szintjét, legalábbis a lemezek közötti időt tekintve, hiszen a D.Ü.H. jó 12 évvel ezelőtt jelent meg. Az eltelt időben a banda sem pörgött sokat, évi pár buli akadt csak, illetve a tagság is szétszéledt szerte a világban. Aztán tavaly év közepén elkezdtek jönni a hírek Oláh Zsolt gitáros főnöktől, hogy alakul egy teljesen új album, ráadásul a mikrofont az a Rom Gabriel fogja a kezében tartani, aki a 2005-ös, zseniális Harc című lemezükön is énekelt.
Aztán január elején megérkeztek az első dalok, majd szépen a teljes Kohó is. A cucc ott folytatja, ahol Harc abbahagyta 15 éve, csak talán karcosabban, harapósabban, vadabban, mint megszoktuk. Irgalom nélkül repkednek az Exodus, Death Angel jellegű riffek, amiket sokszor az Alex Skolnick / Eric Petterson (Testament) gitárduó szintjén lévő szólók koronáznak meg. Gábor hangja picit mélyebb, mint anno, talán kevesebb a dallam is, de mivel annyira sodró, lendületes a Kohó, ezért nem zavaró a dolog. A vokális érzetet javítandó sok nótában szerepelnek vendégpacsirták is (Farkas Zotya (Ektomorf), Pápai Zsolt és Körmöczi Péter (Cadaveres), Bátky Zoltán “BZ” (Wall Of Sleep, At Night I Fly), Miki (Ørdøg, Wackor)), ami sokat javít az összképen. A 13 új dal (meg egy ősrégi) közül nehéz kiemelni a legjobbakat, hiszen egységesen magas a színvonal, de a Jelbeszéd, a Hollywood vagy a Monoton, ami a legnagyobbat sújta. A magas minőségű fémöntést pedig a nagyon mai, harapós sound biztosítja, amit a Denevér Stúdióban kovácsoltak össze.
A Kohónak minden magyar thrashmetal-rajongó polcán ott kell lennie, hisz az év egyik legjobb lemeze már befutott.
