A The JUICE funk-rock zenekar múlt év végén jelentkezett friss videoklippel, amely a második albumuk címadó dalához készült. A koncepció az volt, hogy egy zenekari produkció összeállását egy koktél készítésével állították párhuzamba: több különböző összetevő keveredése, aránya adja ki a jóleső végső íz- és színvilágot.
A napokban megjelent a lemez első fele, ami már elérhető a streaming csatornákon. Így most végre belekóstolhatunk a Sweet Spot album dalaiba is, amelyekhez szintén egyedi koktélkreációk járnak, vizuálisan leképezve a dalok hangulatát.
Az egyes dalok összetevőinek titkába az énekes-szövegíró Török Viktor avatott be minket.
A The Pact arról szól, amikor az élet semmilyen területén nem vagy rendben, hiába próbálkozol, minden félresikerül. És akkor egyszer csak adódik egy annyira király lehetőség, ami már gyanús. Vagy megütöd a főnyereményt, vagy végleg kisiklatja az életed. Ez a dalszövegben szimbolikusan jelenik meg, a kereszteződésnél stoppoló fullos szőke nő képében, aki megígéri, hogy megváltoztatja az életed, cserébe bízd rá magad teljesen. Szerződés az ördöggel. Szóval a dal eleje a zavarodottságról szól, hogy sodor magával az élet (alattomosan fojtott, hömpölygő gitár), aztán a dilemmáról, amit a „vidám” középrész old fel, ahol örülsz az adódó lehetőségnek, és bevállalod, mert már minden mindegy. Ezt zárja le a viharos szóló, ami azt hivatott érzékeltetni, hogy „jöjjön, aminek jönnie kell”.
Sweet spot: önfeledt, táncolós dal akar lenni, de azért komoly mondanivalóval. Az első versszak azt mutatja be, amikor túlpörögjük, túltoljuk a dolgainkat, csak arra figyelünk, hogy minden vidám és szuper legyen. A második versszak pedig azt, amikor levertek vagyunk, bármi történjék is, és csak borúsan tudjuk látni az életet. Mindeközben nem szabad feladni a reményt, hogy létezik egy kegyelmi állapot, az arany középút, amikor minden a helyére, egyensúlyba kerül. Ez fogalmazódik meg a refrénben és a harmadik versszakban, felvezetve a kellemesen kiegyensúlyozott billentyű+gitár szóló által.
A The Road to you arról szól, hogyan sodródunk egymás mellett, esetenként társas magányban, miközben mindenki a maga boldogságát, a saját helyét keresi a világban ahelyett, hogy egymásban találnánk otthonra.
Nagyívű slide guitar szólók és éteri szintik adják a sivatagi hangulatot.
A hangfelvétel a Billing Bodies Sound stúdióban készült, Kremán Patrick hangmérnőkkel.
A csapat január 17-én a Negál és a Smokin’ Chimney zenekarok társaságában a Gödörben mutatja be frissen megjelenő albumát a közönségnek, amellyel kapcsolatban egyéb meglepetésekkel is készülnek.