Paul McCartney halott a Carson Coma új dala szerint

Dátum:

Az összeesküvés-elméletekre reflektál a Carson Coma eddig legromantikusabb dala. A Paul McCartney halott? – a nemrég megjelent Frida Kahlo mellett – a zenekar ötödik születésnapi koncertjén lesz először élőben hallható, április 6-án, az MVM Dome-ban
 
 
A Paul McCartney halott? fekete-fehér klipjében a zenekar tagjai megidézik az ‘50-es évek híresen rossz sci-fijeit, benne filmes bakikkal és táncoló űrlényekkel. 
 
„A dal címe a Paul McCartney halott elnevezésű konteóból adódik, miszerint a neves zenész 1966-ban elhunyt és a Beatles fennmaradása érdekében egy dublőrrel helyettesítették. A különféle összeesküvés-elméletekre reagáló refrén mellett egyébként egy szerelmes számról van szó, az egyik eddigi legromantikusabb Carson Coma dalról. Félresikerült egyéjszakás kalandok, laposföldhívők, szétvert barcelonai lakások, megérkezés” – meséli a dalról Héra Barnabás, a zenekar dobosa. – „Régóta szerettünk volna már egy fekete-fehér klipet, ez ennek szellemében pedig az ’50-es évek rossz sci-fi filmjeire utal, tele az Ed Wood-féle bakikkal.”
 
A videót Fekete Xénia rendezte. Az új dal immáron a második a zenekar készülő ötödik nagylemezéről, a március elején megjelent Frida Kahlo után.
 
Carson Coma X Beton.Hofi – Frida Kahlo
 
Frida Kahlo a zenekar első hip-hop kollaborációja Beton.Hofival. A Miki357 által rendezett klipes dalról Fekete Giorgio, a zenekar frontembere így nyilatkozott: „A dal a klasszikus magyarországi mainstream hírességek (valóságshow-győztesek, X-Faktor zsűri, stb.) iránti megvetésemről szól, Frida Kahlo (aki viszonylag ismeretlenül halt meg) és férje, Diego Rivera, korának elismert művésze példáján keresztül. Hosszú távon az igazi tehetség mindig kifizetődik – még akkor is, ha addigra a művész már rég halott. Legalábbis remélem, lol.”

A videó látványvilágért Cseh Renátó felelt, aki a nagy sikerű Szegény párák című film látványán is dolgozott. 
 
 
Egész napos Carson Coma születésnap 
 
A számokat a közönség 360 fokban hallhatja élőben először a Carson Coma ötödik születésnapi koncertjén, amely előtt a rajongók egy warm up partyra is csatlakozhatnak. 
A Telekom Electronic Beats ugyanis egy egész napos programra készül a Carson Coma április 6-i MVM Dome koncertjére érkező korai madaraknak, az épület előtti téren már déltől változatos programokkal készülnek.
 
 
A hangolódásban olyan előadók segítenek, mint Hegedűs Józsi, aki előzenekarként egy turnéra is elkísérte a fiúkat, a Szelektorban feltűnt, kellemes elektropopot játszó Flanger Kids, Agata Angilella és zenekara, a Damara, a Giliszta és a Hari_drama sokszínű zenésze, Fodor Dávid és a Carson Coma első Palántaprogramját megnyerő Telehold zenekar. 
A koncertek mellett kvízzel, fotófallal és zenekari mörcsökkel várják a legnagyobb carson komákat, az estére való frissentartást pedig étel- és italpultok garantálják.
 
A Carson Coma – 5. születésnapi koncert (360°) eseményre a JEGYEK ITT kaphatóak.
 
Fotó: Komróczki Dia, Szabó R. János
 
A cikk megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap, Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Programja támogatta.

 

spot_img

Ez is érdekelhet

A zene és az önfeledt együttlét oázisa a nagymarosi Duna-parton

Cari Cari (AT), YASNO. (PL), Haldamas X Hulajdusza (HU-PL), Nill Garçon (CZ), Erika Rein (SK) - sokszínű nemzetközi...

Búra alatt Mély Levegő

Július 18. és 27. között vár mindenkit idén a Művészetek Völgye, az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, ami nem...

Tele lesz a főváros sörös és szakmai eseményekkel

Itt jövünk minden infóval, amit tudni lehet a Budapest Beer Week 2025-ös eseményről! Ráadásul első kézből, a szervezőktől:10...

Tíz év után új albummal jelentkezett a Hősök

A számos közreműködővel készült Kazi című anyag egyik dalához rögtön egy klip is érkezett.Tíz év, nyolc dal és...