Őszre halasztották Carl Palmer koncertjét

Dátum:

Carl Palmer, minden idők egyik legnagyobb elismerésnek örvendő dobosa küldetésének tartja, hogy újabb és újabb generációkkal ismertesse meg azt a komplex és különleges progresszív rockzenét,amit egykori zenekara, az Emerson, Lake & Palmer alkotott. 2020-ban lesz 50 éve, hogy az angol trió megalakult, és első koncertjét adta a Plymouth-ban található Guildhallban. A BMG kiadó a legendás zenekar lemezeinek újrakiadásával ápolja az együttes emlékét, és a jubileumi évben több különlegességgel is készülnek, Carl Palmer pedig a színpadon idézi meg az ELP élményt, 2001 óta.

Nemrég egy kétlemezes digipak kiadványt is kiadott a dobos: a Carl Palmer's ELP Legacy Live első CD-jén a Tarkus lemez koncertfelvétele hallható 2015-ből, míg a DVD-n a 2016-ban, Miamiban rögzített Pictures At An Exhibition – a Tribute To Keith Emerson című program látható. Carl a felvételeken, és a 2020-as turnén is a már jól ismert Paul Bielatowicz gitáros-énekessel és Simon Fitzpatrick basszusgitárossal lép színpadra.

A turné eredetileg tavaszra lett meghirdetve, de a koronavírus-járvány miatt őszre lett halasztva: a hármas 2020.szeptember 7-én érkezik Budapestre, és szokásszerint az A38 Hajón játszik. 

 

spot_img

Ez is érdekelhet

KÖRÚT – Még nincs vége feat. Péterfy Bori & Schoblocher Barbara

Hogy a körút identitás is lehet, sőt dalok is születhetnek belőle, erre bizonyság a Körút nevet felvevő projekt,...

Doramajora – szelíden ringat – egy ölelés a belső gyermekednek

majordorci Doramajora néven születik újjá: egy játékos új era indul a frissen megjelent szelíden ringat című dallal. Ez...

A monumentális élmények éve – a Budapest Park a tizennegyedik évadban is tud újat mutatni

Az innováció mindig is a Budapest Park egyik legnagyobb erőssége volt – szinte már természetes, hogy évről évre...

Blues, booze & rock ’n’ roll – Manu Lanvin koncert Budapesten

Május 14-én Budapesten ad koncertet a francia blues-rock előadó. A Manu Lanvin & The Devil Blues tavaszi turnéjának...