Orient Fall: Megérkezett a zenekar eddigi legkíméletlenebb dala

Dátum:

Az Orient Fall tavaly télen ötéves csend után tűnt fel újra, hogy elmesélje min ment keresztül az eltelt időszakban. A visszatérő dal előrevetített egy folyamatot, amely az emberi életutak természetes lépcsőfokaként írható le mindenki számára, aki képes az ellenállást megengedésre váltani. A Disassociate az út első állomása volt, melyet a legnagyobb félelemmel való szembenézés követ: ez a The Proper Agenda. Minden-egy.

Az ehhez vezető út felismerése nemcsak hosszú, azt a legmélyebb félelmeink övezik. Azon mindenkiben munkálkodó belső hang – a rajtunk keresztül megnyilvánuló szükségszerűség – előtt való főhajtás folyamata félelmetes, ez a nehézség útja.


„A The Proper Agenda ennek az ütközetnek afféle megzenésítése, a mi tapasztalásunkban. Talán az egyik legzaklatottabb, legkíméletlenebb dal, amit eddig megírtunk. Az út hamarosan folytatódik is, hiszen az érkező EP-n további két dal kap majd helyet, mely dalok merőben más zenei megoldásokkal operálnak és ilyen módon a tematikus kislemez a hazatérés és a megnyugvás révén ér majd teljesen körbe. A klipet a zenekar régi barátja Tóth Gábor (Harmed) készítette, a keverést pedig ismételten zenekaron belül oldottuk meg, az Erdőhegyi Bálint és Horváth Tamás munkája.”

Az Orient Fall legközelebb 2025. január 11-én lép színpadra a Dürer Kertben olyan zenekarok oldalán, mint a Watch My Dying, a PETOFI vagy a Heedless Elegance.

spot_img

Ez is érdekelhet

“Feltáratlan, érintetlen kincsek” – Pásztor Anna interjú a VARÁZSCERUZA fogyatékosügyi, zenei mentorprogramról

A legnagyobb sztárok sorakoztak fel a Varázsceruza – Hagyj nyomot a világban Pásztor Annával című fogyatékosügyi, zenei mentorprogramhoz....

Először jön Magyarországra a leghíresebb tetováló zenész – Kat Von D Budapesten

Június 11-én az A38 Hajón ad koncertet, az egykori LA Ink sorozatból is ismert tetoválóművész, zenész Kat Von...

Budapestre jön a zavart Disney hercegnő – Allie X koncert az A38 Hajón

Ötödik lemezével először érkezik Magyarországra Allie X. A kanadai énekes-dalszerző különleges hangulatú élő produkcióiról is ismert, így nem...

A Franz Ferdinand a Művészetek Völgyében mutatja be új albumát

Az idén hatodik lemezével jelentkező skót zenekar az első külföldi fellépő 2019 óta az ország legnagyobb összművészeti fesztiválján....