Nehéz időszakot zár le új albumával Hangácsi Márton

Dátum:

A magyar zenei élet egyik legaktívabb dalszerző-előadója, Hangácsi Márton, bemutatta legújabb albumát, amely egyszerre zár le egy intenzív korszakot és nyit új fejezetet karrierjében. Az album dalai őszinte történeteket és érzelmeket közvetítenek, különleges hangzásvilággal, amely tökéletesen illeszkedik a mai lelassult világ hangulatához.

Ahogy Marci szokott, elvonult, és összpontosítva megírta a friss lemezt, tele melankólikusabb, akusztikus hangszerelésű dalokkal.

Az utóbbi pár hét elég kimerítő volt, de sokadjára is meghallgatva az anyagot, elégedett vagyok vele. Nekem ez a legfontosabb” – mondta Hangácsi Márton az album megjelenéséről.

Az album megalkotásának ötlete idén júniusban született meg, amikor az előadó ismét határtalan lelkesedéssel vetette bele magát a munkába. Márton szerint ez az album egy éra lezárása, amely, bár rövid és intenzív volt, nem volt kifejezetten sikeres.

A munka vége és a megjelenés között mindig marad egy kis üresség, hiszen innentől már nem tudok semmit sem újra felvenni, máshogy csinálni, de pont ezek az utólagos tökéletlenségek tesznek minden anyagot hasznos mérföldkővé” – tette hozzá.

Hangácsi Márton legújabb albuma egy különleges zenei utazás, amely tökéletesen tükrözi a mai kor kihívásait és szépségeit. Az album már elérhető a legnépszerűbb streaming platformokon.

Aki pedig élőben hallgatná, a lemezbemutató koncert január 25-én Budapesten, az Eötvös 10-ben lesz. 

Marci közben Szabó Balázsékkal járja az országot a klubturnén, és ahogy tőle megszokott, maradnak majd a loopos koncertek, az új anyag csak egy kis kikacsintás az akusztikus világba, ami szintén a zeneisége része. 

spot_img

Ez is érdekelhet

A zene és az önfeledt együttlét oázisa a nagymarosi Duna-parton

Cari Cari (AT), YASNO. (PL), Haldamas X Hulajdusza (HU-PL), Nill Garçon (CZ), Erika Rein (SK) - sokszínű nemzetközi...

Búra alatt Mély Levegő

Július 18. és 27. között vár mindenkit idén a Művészetek Völgye, az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, ami nem...

Tele lesz a főváros sörös és szakmai eseményekkel

Itt jövünk minden infóval, amit tudni lehet a Budapest Beer Week 2025-ös eseményről! Ráadásul első kézből, a szervezőktől:10...

Tíz év után új albummal jelentkezett a Hősök

A számos közreműködővel készült Kazi című anyag egyik dalához rögtön egy klip is érkezett.Tíz év, nyolc dal és...