Vadonatúj dallal jelentkezik a slágergyáros páros

Dátum:

A Laskai Viktor nevével fémjelzett SuperStereo és , vagyis Darabos Dávid ismét óriásit alkottak. A duó mindig is magasra tette a mércét, a tétet pedig tovább emelik „Minden este” című dalukkal. A szerzőpáros ezúttal az éjszakai életbe és a szerelembe kalauzol el minket.
 
A szerelmes szerzemény egy vérbeli házibuli himnusz lett, ami ha pár percre is, de garantáltan kiszakít a karantén-hangulatból. Bár a szöveg komoly érzelmi dilemmát feszeget, a pörgős alap SuperStereo keze alatt Dé hangjával karöltve kirobbanó elegyet alkotott. A klipben pedig nem vitás, hogy minden olyan őrült dolog megtörténik, ami egy jól sikerült baráti találkozón megtörténhet.
 
 
A két előadó nem először dolgozik együtt. Olyan közös kiadványokkal örvendeztették már meg a nagyérdeműt, mint a rádióskedvenc, YouTube-on 21 milliós nézettségű „Bent a neved”, vagy a szintén fülbemászó „Rövid a nyár”. De ne feledkezzünk meg a „Vakvilág”-ról sem, hiszen az éterben most is rendesen pörög a zene és a YouTube-on óriási népszerűségnek örvend.
 
Laskai Viktor rendszerint igazi sztárparádét vonultat fel kollaborációiban – dolgozott már például Kollányi Zsuzsival, Dér Henivel és a Punnany Massifból ismert Meszes Balázzsal is.
 
spot_img

Ez is érdekelhet

“Feltáratlan, érintetlen kincsek” – Pásztor Anna interjú a VARÁZSCERUZA fogyatékosügyi, zenei mentorprogramról

A legnagyobb sztárok sorakoztak fel a Varázsceruza – Hagyj nyomot a világban Pásztor Annával című fogyatékosügyi, zenei mentorprogramhoz....

Először jön Magyarországra a leghíresebb tetováló zenész – Kat Von D Budapesten

Június 11-én az A38 Hajón ad koncertet, az egykori LA Ink sorozatból is ismert tetoválóművész, zenész Kat Von...

Budapestre jön a zavart Disney hercegnő – Allie X koncert az A38 Hajón

Ötödik lemezével először érkezik Magyarországra Allie X. A kanadai énekes-dalszerző különleges hangulatú élő produkcióiról is ismert, így nem...

A Franz Ferdinand a Művészetek Völgyében mutatja be új albumát

Az idén hatodik lemezével jelentkező skót zenekar az első külföldi fellépő 2019 óta az ország legnagyobb összművészeti fesztiválján....