Metzker Viki és Miss Mood úgy int be 2020-nak, mint egy rossz kapcsolatnak

Dátum:

 
2020 legrejtélyesebb előadója, a Nicsak, ki vagyok? című műsor Tigrise, és a Sztárban Sztár üdvöskéje egy közös dallal robbantja be a januárt. Metzker Viki és Miss Mood úgy int be 2020-nak, mint egy rossz kapcsolatnak.
 
 
Lendületes és fülbemászó, azonnal táncra perdít, leginkább így lehetne jellemezni a két énekesnő vadonatúj szerzeményét. Metzker Viki nem titkolt célja volt, hogy ezzel a trackkel kirángassa a nézőket és a hallgatókat a tavalyi év szomorúságából.
 
„A 21 című dalunk a 2020-ra utal, hiszen egy igazán megpróbáltatásokkal teli évet tudhatunk magunk mögött. Szerettünk volna egy abszolút pozitív hangulatú csajos dallal előrukkolni, aminek a lényege, hogy már csak előre tekintünk es várjuk, hogy minden visszatérjen a régi kerékvágásba. Erősebb lett mindenki az elmúlt időszakban es rengeteget fejlődtünk a kialakult helyzet miatt, hiszen olyan dolgokkal szembesültünk a vírus kapcsán, ami a normális életünkre eddig nem volt hatással”- mesélte Viki, aki azt is hozzátette, hogy a cél egy vidám energikus dal volt, ami abszolút bejött. Ebben remek partnere volt, hiszen Miss Mood-dal tökéletes párost alkotnak. A „21”-gyel kapcsolatban Miss Mood megjegyezte, hogy nem csak a tavalyi évnek intenek búcsút.
 
„A dal a 2020-as év őrületét próbálja elfeledtetni, akárcsak egy rossz kapcsolatból való kilépést. Arra biztatjuk az embereket, hogy fordítsanak az előnyükre minden rosszat, álljanak bátran az új lehetőségek elé, és ne tántorítsák el őket a múlt sérelmei, pont mint egy szakítás után. Mi ezzel kívánunk mindenkinek boldog, sikerekben gazdag új évet!  Fel a fejjel mindenkinek!”
 
A szerzőpáros mindössze másodjára alkotott együtt, a közös munka viszont olyan simán ment, mintha mindig is közösen álltak volna színpadra.
 
 
 
„Nagyon pozitív élmény volt együtt dolgozni Miss Mooddal, hiszen a való életben is nagyon jó barátnők vagyunk, napi szinten tartjuk a kapcsolatot és már túl vagyunk egy sikeres projekten a „Titok” című dalunkon, amit még Dukai Reginával készítettünk. Nem volt hát kérdés, hogy lesz még folytatása a közös munkának”- mondta Viki.
 
„Gördülékeny és jó hangulatú munka, öröm volt létrehozni a produkciót. A profi végeredmény viszont nem csak rajtunk múlt, szeretném kiemelni a dal zenei producerét, Szabó Zé-t, és a videoklip készítőit, Nagy Bencét és Horváth Csabát”- tette hozzá Miss Mood.
 
A dal időzítése sem véletlen, hiszen Metzker Viki hónapokon át kápráztatta el a nézőket és a sztárcsapatokat kiemelkedő hangjával a Nicsak, ki vagyok? Tigriseként. Viki nem csak a színpadon, hanem barátnője előtt is inkognitóban maradt.
 
„Az előkészületekkel kapcsolatban igyekeztünk a TV2 Nicsak, ki vagyok? végéhez igazodni, hiszen én lehettem 2020-ban a legrejtélyesebb előadó, így szerettük volna a közönségünket meglepni egy közös dallal. Mivel Miss Mood a Sztárban Sztár című műsorban szerepelt pár hónappal ezelőtt, én pedig a Nicsakkal forgattam, vicces volt, hogy hasonló dolgokon mentünk keresztül, mégsem mesélhettem a titkomról”.
 
A kirobbanó klipet itt tudjátok megnézni.
 
spot_img

Ez is érdekelhet

Indul a nyár az A38-on: MOVA, Iceboyz és Kieza a tetőteraszon!

Egy este, három előadó – május 7-én érdemes az A38 felé venni az irányt, ha egy szuper eseménnyel...

A Three Days Grace Budapesten kezdi turnéját

A többszörös platinalemezes hard rock csapat idén ősszel európai és angliai turnéra indul. A 21 állomásos koncertkörút első...

KÖRÚT – Még nincs vége feat. Péterfy Bori & Schoblocher Barbara

Hogy a körút identitás is lehet, sőt dalok is születhetnek belőle, erre bizonyság a Körút nevet felvevő projekt,...

Doramajora – szelíden ringat – egy ölelés a belső gyermekednek

majordorci Doramajora néven születik újjá: egy játékos új era indul a frissen megjelent szelíden ringat című dallal. Ez...