Lesz VOLT!

Dátum:

 
A hagyományok szerint július 1-től a VOLT színeibe öltözik Sopron elsőszámú jelképe, a Tűztorony. Ez az a nap ugyanis, amikor az eredeti tervek szerint 28. alkalommal indult volna el a város másik jelképének számító esemény, a Telekom VOLT Fesztivál. Az idei VOLT elmarad ugyan, július 4-re azonban egy nagyszabású filmbemutatóval készülnek a szervezők. A “Lesz VOLT” című alkotást szombat este Sopronban és Budapesten szabadtéren vetítik, vasárnbap pedig országos TV-premierként az M2-Petőfi TV tűzi műsorára. 
 
Július első napjaiban Lenny Kravitz, a My Chemical Romance, Marshmello és még vagy 200 hazai és nemzetközi produkció várta volna Sopronba a VOLT rajongóit. Ahogyan az augusztus közepe előtti fesztiválok, így a Telekom VOLT Fesztivál is elmarad idén, a közönség mégis megidézi a megszokott és várva várt VOLTos hangulatot. Július 4-én 20:30-kor a soproni Fő téren és Budapesten az Akvárium Klub teraszán láthatja először a közönség azt a zenés filmet, amely a VOLT történetét mutatja be. 
 
“A közönség, a fellépőink és mi, szervezők is nehezen viseljük, hogy két és fél évtized után idén nem találkozhatunk Sopronban. Sokat törtük a fejünket, mivel próbáljuk legalább részben pótolni a pótolhatatlan élményeket, köszönteni a közönségünket. Könyves Dina rendezővel az elmúlt 27 év fontos pillanatait gyűjtöttük össze: emlékezetes koncertek, interjúk, emlékek, 90 percben – ez az “Ami VOLT, az csak LESZ” gerince. Azt remélem, nemcsak nekünk, de mindenkinek jó érzés lesz ezt megnézni. Azoknak, akik valaha jártak nálunk, akik alig várják, hogy újra Sopronban találkozzunk” – mondta el Lobenwein Norbert, a VOLT alapítója. 
 
Az “Ami VOLT, az majd lesz” című filmben az alkotók részleteket mutatnak többek között a Linkin Park emlékezetes, egyik utolsó koncertjéből, amelyet éppen a VOLTon celebrált, a rendszeres VOLTos fellépők közül pedig megszólal Ákos, Lukács Laci, Marsalkó Dávid, Lovasi András, Müller Péter Sziámi, a Punnany Massif, a Wellhello és a fesztivál szervezői is. 
 
 
“A VOLT az ország legjobb és egyik legnagyobb fesztiválja, melyre joggal lehetnek büszkék a soproniak. Ahogyan az emberek többsége, úgy én is készültem arra, hogy újra birtokba vehetjük majd a tavaly felavatott, új fesztiválhelyszínt és szeretettel fogadhatjuk azt a több tízezer turistát, akik ilyenkor ellátogatnak hozzánk. Erre a pandémia időszaka miatt ugyan várnunk kell egy évet, annak azonban örülök, hogy a hétvégén közösen megidézhetjük a VOLT Fesztivál hangulatát” – fogalmazott Farkas Ciprián, Sopron polgármestere. 
 
A nyilvános vetítések két helyszínen zajlanak. A belépés feltétele, hogy a nézők VOLT-os pólót viseljenek. 
 
"A bemutatót a VOLT szombati napján, július 4-én este fél 9-re tervezzük, a soproni Fő téren és a budapesti Akvárium klub teraszán, egyidőben. Mindkét helyen azt kérjük a vendégektől, hogy vegyenek fel egy VOLTos pólót, ezzel is egymást ünnepelve. Sopronban DJ Jokó nyitja az eseményt, az Akváriumnál pedig a Halott Pénz tagjai, Dedmani, Venom és a Brains-Irie Maffia frontember, Columbo bulijával folytatódik az este a vetítés után” – tette hozzá Fülöp Zoltán, főszervező. 
 
A nyilvános premiereken mindkét helyszínen csak ötszázan vehetnek részt, másnap, július 5-én, vasárnap este azonban a Petőfi TV műsorváltoztatás mellett országos premierként mutatja be a filmet. 
 
 
spot_img

Ez is érdekelhet

„Manapság zenésznek lenni többet jelent, mint játszani a stúdióban vagy a színpadon” – The Cinelli Brothers interjú

2023-ban a Veszprém Blues fesztiválon játszott, május 21-én pedig első önálló budapesti koncertjére tér vissza hazánkba az olasz,...

A gyászfeldolgozásról szól a Tornóczky All Access új dala és klipje

Nehéz témát, a gyász feldolgozását, az elengedést és a továbblépést dolgozta fel legújabb dalában és az ahhoz készült...

„Én vagyok talán az utolsó blues zenész Magyarországon” – Hobo

De nem szereti a cikizést. Kilenc zenekaros koncert mellett „hobológia” előadásokkal és a jól ismert József Attila esttel...

“A downtempo a lassú ütemek ellenére darabokra szakít” – Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban

Május 17-én egy különleges, egész estés programmal készül az Analog Balaton csapata a Budapest Parkban. A hazai elektronikus...