„Szeretnénk arra bátorítani az embereket, hogy nézzenek szembe saját magukkal”

Dátum:

Az idei Öröm a Zene tehetségkutató sorozat nyertese, a kéttagú KONTRASZT zenekar 2019 végén adta ki Száz szél című első nagylemezét, most pedig videoklippel együtt jelentette meg új dalát, melynek címe Tükörkép.
 
 
A KONTRASZT zenekar legújabb dalában is egy érzékeny témát dolgozott fel. A Tükörkép az önmagunkkal való szembenézésről szól, illetve annak hiányáról. Arról, hogy mennyivel könnyebb kikerülni a saját tekintetünket a tükörben – de ennek ellenére ez nem a jó út, és megéri erőt venni önmagunkon, hogy tisztán láthassuk ami történik velünk. A dalszöveget a zenekar tagjai, Mirtse Kori és Csizmazia Zsolt, közösen írták meg. Kori így mesélt a szövegről:
 
„A Tükörkép mondanivalója tulajdonképpen egyben a KONTRASZT ars poeticája is. Szeretnénk arra bátorítani az embereket, hogy nézzenek szembe saját magukkal, foglalkozzanak a problémáikkal és egyúttal azt is vegyék észre, ha valami jó történik velük. Könnyű tisztán látni, ha mások életéről van szó, de sokan inkább elfordulnak, ha a saját szemükbe kellene nézniük. Erről szól a Tükörkép.”
 
 
Új dalát a zenekar videoklippel együtt jelentette meg, melyet a téli hideg ellenére kora hajnali órákban forgattak egy tó partján. A dal és a klip létrehozási körülményeire így emlékeznek vissza:
 
„A hangfelvételt és a keverést is Balázs Misi csinálta, akivel otthon, a padlásunkon sebtiben felhúzott stúdióban rögzítettük a sávokat. Misi érdeme a klip képanyagának vágása is, ami szintén extrém körülmények között jött létre: hajnali 6-kor mentünk ki a helyszínre, hogy elcsípjük a napfelkeltét. Persze éppen aznap köszöntött be igazán a tél, úgyhogy majdnem megfagytunk a forgatás közben. Mint utólag megtudtuk, -8 fok volt, amikor a tóparton zenéltünk, egy szál ingben. Operatőrnek Bikali Sándort kértük fel, aki hősiesen állta a mínuszokat, és csodaszép képeket rögzített a dalhoz.”
 
spot_img

Ez is érdekelhet

Ugly Kid Joe: teljes műsorral várnak a júniusi koncerten

Ismét Budapesten játszik nyár elején az Ugly Kid Joe. Az amerikai hard rock és alternatív metal együttes nevéhez...

„Lábnyomot hagyni, értékeset alkotni – ez az elsődleges motorom” – Temesi Berci interjú 

Lendület, lélek és lábnyom – ezek határozzák meg Temesi Berci hatodik nagylemezét, az All In-t, amelyen a bigband...

„Manapság zenésznek lenni többet jelent, mint játszani a stúdióban vagy a színpadon” – The Cinelli Brothers interjú

2023-ban a Veszprém Blues fesztiválon játszott, május 21-én pedig első önálló budapesti koncertjére tér vissza hazánkba az olasz,...

A gyászfeldolgozásról szól a Tornóczky All Access új dala és klipje

Nehéz témát, a gyász feldolgozását, az elengedést és a továbblépést dolgozta fel legújabb dalában és az ahhoz készült...