Ridegebb, lényegre törőbb

Dátum:

2021 februárjában jelenik meg Egyedi Péter Mmamt nevű szólóprojektjének második lemeze, amelynek befejezéséhez online koncerttel kalapozik az előadó. Ezzel egyidőben az új album második beharangozó dala, az Okos, hülye is megjelent.

2019-ben több online zenei médium is a legjobb magyar megjelenések közé választotta a Mmamt debütáló anyagát. Szinte pontosan két évre rá jelenik meg a második lemez, amelyről immáron a második dalt jelenteti meg Egyedi Péter (Óriás, Rájátszás, Isten háta mögött). A júniusban publikált Csikorog kapcsán Péter „ridegebb, lényegretörőbb anyagnak” ígérte az új lemezt; a kijelentést talán az Okos, hülye sem hazudtolja meg.

„Zenei tekintetben sokkal szabadabban tudtam megfogalmazni a bennem rejlő gondolatokat ezen a lemezen, mint az elsőnél. Ez nem cél volt, hanem következmény. Tét nélkül dolgozhatok, ami felszabadító. Az Okos, hülye esetében egy hosszabb, eltört, de mégis nagyjából lineáris dramaturgiát választottam. A zaklatottságot követő lecsillapodás sokszor inkább kiüresedés vagy elidegenedés, mint megnyugvás.” – Mesélte a dalról a szerző.

Péter december 20-án vasárnap este 8-kor támogató online koncertet ad a nappalijából, amelynek nem titkolt célja az adománygyűjtés. A befolyt összegből a lemez utómunkálatait és egyéb költségeit fizetné az előadó. „Nyilván mindenkinek szuperszar ez az év, de ha bírod, amit csinálok és megteheted, akkor támogass! Akár csak egy koncertjegy árával.” – Írja Egyedi a Facebook-live eseményoldalán.

A Mmamt második lemezének címe ’II’ lesz,  9 dal kap helyet rajta, Péter hat fős nagyzenekari felállással lemezbemutatót is tervez tavaszra, már amennyire lehet koncertet tervezni mostanság.

Az Okos, hülye már az összes online zenei áruházban megtalálható. 

Fotók: Kósa Péter

Mmamt elérhetőségek:

Levelek Petitől: https://tinyletter.com/Mmamt

Mmamt Facebook: https://fb.com/Mmamt

Mmamt Instagram: https://www.instagram.com/mmamt_

spot_img

Ez is érdekelhet

Indul a nyár az A38-on: MOVA, Iceboyz és Kieza a tetőteraszon!

Egy este, három előadó – május 7-én érdemes az A38 felé venni az irányt, ha egy szuper eseménnyel...

A Three Days Grace Budapesten kezdi turnéját

A többszörös platinalemezes hard rock csapat idén ősszel európai és angliai turnéra indul. A 21 állomásos koncertkörút első...

KÖRÚT – Még nincs vége feat. Péterfy Bori & Schoblocher Barbara

Hogy a körút identitás is lehet, sőt dalok is születhetnek belőle, erre bizonyság a Körút nevet felvevő projekt,...

Doramajora – szelíden ringat – egy ölelés a belső gyermekednek

majordorci Doramajora néven születik újjá: egy játékos új era indul a frissen megjelent szelíden ringat című dallal. Ez...