Energiabomba

Dátum:

Év eleji instant feltöltődésnek nem is akarhatnál jobb helyre csöppenni, mint a The Scarlet februári folkpunk cirkuszába. Az ír kocsmadalok feldolgozásai ugyanis, úgy tűnik, újra vagy még mindig aranykorukat élik.
 
Szóval a közönség rajongásának és a zenészek lelkesedésének hála egyre több jump stílusú előadó lepi el a klubokat a magyar fővárosban is. Ennek ékes példája a már a nagy elődök árnyékából kitört budapesti kvintett, ami bejárva az országot – többek közt – a Sziget Fesztiválon is bizonyította, teljesen meg tudja bolondítani a közönséget.
 
Persze a legjobb értelemben.
 
Most két másik hazai brigád is társul hozzájuk, a Paddyn nevelkedett Winkillers és az egyelőre kevésbé ismert friss metalalakulat, a Soulwake csatlakozik a kalózos zúzdához. 
 
spot_img

Ez is érdekelhet

“Feltáratlan, érintetlen kincsek” – Pásztor Anna interjú a VARÁZSCERUZA fogyatékosügyi, zenei mentorprogramról

A legnagyobb sztárok sorakoztak fel a Varázsceruza – Hagyj nyomot a világban Pásztor Annával című fogyatékosügyi, zenei mentorprogramhoz....

Először jön Magyarországra a leghíresebb tetováló zenész – Kat Von D Budapesten

Június 11-én az A38 Hajón ad koncertet, az egykori LA Ink sorozatból is ismert tetoválóművész, zenész Kat Von...

Budapestre jön a zavart Disney hercegnő – Allie X koncert az A38 Hajón

Ötödik lemezével először érkezik Magyarországra Allie X. A kanadai énekes-dalszerző különleges hangulatú élő produkcióiról is ismert, így nem...

A Franz Ferdinand a Művészetek Völgyében mutatja be új albumát

Az idén hatodik lemezével jelentkező skót zenekar az első külföldi fellépő 2019 óta az ország legnagyobb összművészeti fesztiválján....