Énekelj együtt Tarján Zsófival, Lábas Vikivel, Odettel vagy Járai Márkkal

Dátum:

Zenei gyerektábort szerveznek június 16. és 19., valamint július 6. és 10. között Velencén, ahol a 8- 16 éves gyermekek ismert előadókkal zenélhetnek együtt. A Heureka Pop Tábor vendégei lesznek a Honeybeast, a Margaret Island, a Lóci játszik, Odett és Járai Márk is.
 
A rendhagyó zenei táborban a résztvevők énekesként, zenészként, színészként, DJ-ként, táncosként, de akár roadként is kipróbálhatják magukat. Egyéni és csoportos művészeti foglalkozásokon vehetnek részt számos hangszeren és stílusban, megismerhetik mi az a hangbeállás, hogyan készül el egy zenei produkció. A tábor minden napján egy-egy népszerű zenekar vagy előadó csatlakozik a gyerekekhez, megtanulnak egy közös dalt, amit a próba után koncertszerűen elő is adnak a helyszínen.
 
A táborlakók így együtt muzsikálhatnak a Honeybeast, a Margaret Island, a Lóci játszik tagjaival, Odettel és Járai Márkkal. Ha mindez nem lenne elég, délelőttönként egy profi színházi rendező segítségével elmerülhetnek a színjátszás rejtelmeiben, személyes és csoportos művészeti foglalkozásokon vehetnek részt, vagy akár DJ-ként is kipróbálhatják magukat.
 
Kihagyhatatlan zenei és közösségi élmény fiataloknak! A részvételnek nem feltétele a zenei
előképzettség.
 
A tábor a tervek szerint 2 turnusban kerül megrendezésre:
1. turnus: 2020. június 16-19.
2. turnus: 2020. július 6-10.
 
A bentlakásos táborra elsősorban 8-16 év közötti gyermekeket várnak.
A jelentkezés határideje: 2020. június 10. és június 30.
 
Jelentkezni a tábor weboldalán lehet: https://www.heurekapoptabor.com/
 
spot_img

Ez is érdekelhet

„Manapság zenésznek lenni többet jelent, mint játszani a stúdióban vagy a színpadon” – The Cinelli Brothers interjú

2023-ban a Veszprém Blues fesztiválon játszott, május 21-én pedig első önálló budapesti koncertjére tér vissza hazánkba az olasz,...

A gyászfeldolgozásról szól a Tornóczky All Access új dala és klipje

Nehéz témát, a gyász feldolgozását, az elengedést és a továbblépést dolgozta fel legújabb dalában és az ahhoz készült...

„Én vagyok talán az utolsó blues zenész Magyarországon” – Hobo

De nem szereti a cikizést. Kilenc zenekaros koncert mellett „hobológia” előadásokkal és a jól ismert József Attila esttel...

“A downtempo a lassú ütemek ellenére darabokra szakít” – Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban

Május 17-én egy különleges, egész estés programmal készül az Analog Balaton csapata a Budapest Parkban. A hazai elektronikus...