Eddigi legkeményebb videoklipjével jelentkezik a YEWO

Dátum:

Tóth Péter

Crying Mantis című klipjével indította az újévet a YEWO. A videóról a kisfilm producere és megálmodója, Tóth Péter mesélt a Rockstarnak.

„Itt láthatjátok életem egyik legkomolyabb videóklipjét, ami most került napvilágra. Az ötlettől kezdve a forgatókönyvön át a kész klipig körülbelül egy év telt el, és minden apró részletre nagy figyelmet fordítottunk. A YEWO zenekarnál már a stúdiózás alatt elhatároztam, hogy ezt a dalt mindenképpen videóklippel szeretném megörökíteni. Takáts Máté megálmodta az alap történetet, amit aztán én dolgoztam át forgatókönyvvé.

Eredetileg egy atomhulladék lerakó mélyén szerettünk volna forgatni, de sajnos jogi akadályokba ütköztünk. Végül sikerült találni egy fantasztikus gyárépületet Budapest belvárosában, ahol leforgattuk a klipet. Rózsa Zoltán segített, hogy hozzáférjünk a helyszínhez, és biztosította, hogy szigorú felügyelet mellett dolgozhassunk az ipari környezetben, a hatalmas, működő kohászati gépek között.

Két forgatási napunk volt, szoros időkerettel, mivel több különböző helyszínt, járművet és fegyvert kellett bérelnünk. A forgatás során Tóth-Soltész Marianna és Tornai Zsolt segítettek, hogy én csak a kamerát tartsam, és irányíthassam a jeleneteket. Siposhelgyi Zsolt gondoskodott az autóról és a kaszkadőrről, míg Czimerman Csaba a tőle megszokott nyugodt profizmussal támogatta az akciódús jeleneteket.

A forgatás után azonnal belekezdtem a vágásba, és hamar kiderült, hogy túl sok történeti jelenetet rögzítettünk. A zenélős képek annyira erősek lettek, hogy semmi sem érdemelte meg, hogy eltakarja őket a sztori. Így szépen, sorra kerültek ki a jelenetek, és végül csak azok maradtak, amelyek igazán jól működtek a zenével együtt.

Az utolsó jelenetet körülbelül harmincszor vettük fel, szóval rendesen megdolgoztattam Beasty Kingát és a zenekart, de végül megtaláltuk a tökéletes szögeket és mozdulatokat.

Szóval most már tényleg kattintsatok, és nézzétek meg a klipet!”

spot_img

Ez is érdekelhet

Indul a nyár az A38-on: MOVA, Iceboyz és Kieza a tetőteraszon!

Egy este, három előadó – május 7-én érdemes az A38 felé venni az irányt, ha egy szuper eseménnyel...

A Three Days Grace Budapesten kezdi turnéját

A többszörös platinalemezes hard rock csapat idén ősszel európai és angliai turnéra indul. A 21 állomásos koncertkörút első...

KÖRÚT – Még nincs vége feat. Péterfy Bori & Schoblocher Barbara

Hogy a körút identitás is lehet, sőt dalok is születhetnek belőle, erre bizonyság a Körút nevet felvevő projekt,...

Doramajora – szelíden ringat – egy ölelés a belső gyermekednek

majordorci Doramajora néven születik újjá: egy játékos új era indul a frissen megjelent szelíden ringat című dallal. Ez...