“Új időknek új dala”- megérkezett a Bálna

Dátum:

Hosszas előkészület után elkészült a Yewo új dala a “Bálna”. Témáját tekintve azt a fajta  elmúlást járja körül, ami a megvalósíthathatatlannak tűnő álmok talaján született, és érzésben a nyugtalanító feleslegessé válást, a kiöregedést érinti.
 
Tóth Péter, a dal producere és hangmérnöke a dalról a következőket mondta:
“A dal születését a megvalósításáig  egy  többszörös újrakezdés jellemezte. A témáját Zoli találta ki, kb 3 éve és egészében mostanra állt össze. Először Felvettük a dalt egy tempóban az összes részével együtt még 2021-ben, de valahogy a zenei alap nem működött. Ezért pakolgattuk a részeket, került még rá pár gitár sáv, és egy prózai rész, megszületett a szöveg amivel véglegesen egységgé vált a dal.”
 
Íme a dal:
spot_img

Ez is érdekelhet

“Feltáratlan, érintetlen kincsek” – Pásztor Anna interjú a fogyatékosügyi, zenei mentorprogramról

A legnagyobb sztárok sorakoztak fel a Varázsceruza – Hagyj nyomot a világban Pásztor Annával című fogyatékosügyi, zenei mentorprogramhoz....

Először jön Magyarországra a leghíresebb tetováló zenész – Kat Von D Budapesten

Június 11-én az A38 Hajón ad koncertet, az egykori LA Ink sorozatból is ismert tetoválóművész, zenész Kat Von...

Budapestre jön a zavart Disney hercegnő – Allie X koncert az A38 Hajón

Ötödik lemezével először érkezik Magyarországra Allie X. A kanadai énekes-dalszerző különleges hangulatú élő produkcióiról is ismert, így nem...

A Franz Ferdinand a Művészetek Völgyében mutatja be új albumát

Az idén hatodik lemezével jelentkező skót zenekar az első külföldi fellépő 2019 óta az ország legnagyobb összművészeti fesztiválján....