“Tudatosan elhagytuk a pop szabályait”

Dátum:

Hangácsi Márton szerencsére nem bír leállni, és folyamatosan új dalok és klipek születnek az ötleteiből. 2023 végén jelent meg TüköReflex című stúdióalbuma, amelyről több szerzemény is rádiós kedvenc lett. Nyár elején kijött Néró című trackje, most pedig egy Jumodaddyvel közös dallal rukkolt elő, megjelent a Good Times.
 
“Évek óta köt össze minket egy – alkalmanként – örömzenéléssel átszőtt barátság. Miután mindketten elfoglaltak vagyunk a saját produkcióinkkal, a közös dalokat kizárólag a vakációszerű fun találkozás felől közelítjük meg.” – mesélte Hangácsi Márton.
“A Home című első dalunk sikerén felbuzdulva hónapokig kerestük az alkalmat, hogy megint felvegyük a közös kreatív fonalat. Ez leginkább beszélgetésből és zenei poénokból, tét nélküli ötletelésből, szokatlan megoldások kereséséből és koccintásokból áll” – mesélte, és elárulta, egy már régóta húzódó terv volt, hogy megírják ezt a dalt.
 
Tavaly márciusban találkozott Jumodaddy és Marci, hogy ötleteljenek, de akkor végül nem született dal. 
“Jártunk egyet a piacon, bontottunk egy pezsgőt és más irányba indultunk” – emlékezett vissza. De másnap reggelre mindkettőjüknek megtetszett az ötlet, amit éjszaka összeraktak, így erre kezdték el felépíteni a tracket, majd megszületett a szám.
“Tudatosan elhagytuk a pop szabályait, és csak hagytuk hogy kibontsa magát a dal. Úgy érezzük ez megint valami más lett, mint ahonnan elindultunk, de az út bejárása volt a cél, és ezt talán sikerült is rögzíteni a felvételen” – nyilatkozták.
 
A klipet ezúttal nem vitték túlzásba, de a hangulat pont sikerült elcsípni, amit a dal közvetíteni szeretne: Good Times. 
 
spot_img

Ez is érdekelhet

Indul a nyár az A38-on: MOVA, Iceboyz és Kieza a tetőteraszon!

Egy este, három előadó – május 7-én érdemes az A38 felé venni az irányt, ha egy szuper eseménnyel...

A Three Days Grace Budapesten kezdi turnéját

A többszörös platinalemezes hard rock csapat idén ősszel európai és angliai turnéra indul. A 21 állomásos koncertkörút első...

KÖRÚT – Még nincs vége feat. Péterfy Bori & Schoblocher Barbara

Hogy a körút identitás is lehet, sőt dalok is születhetnek belőle, erre bizonyság a Körút nevet felvevő projekt,...

Doramajora – szelíden ringat – egy ölelés a belső gyermekednek

majordorci Doramajora néven születik újjá: egy játékos új era indul a frissen megjelent szelíden ringat című dallal. Ez...