“Régi jó dolgok”

Dátum:

2018-ban a BAAB zenekar megalakulásával egy új alter szupergroup jelent meg a magyar zenei színtéren.
 
A bandát népszerű figurák alkotják: a Mocsok 1 Kölykökből ismert Pulius Tamás, Hargita Gábor az Uzipovból, Fábián Tamás az Óperentziából, valamint Horváth Barnabás Botond “Barnsz”, akinek neve többek között a The Hated Tomorrow-ból, vagy a Soerii & Poolekből csenghet ismerősen.
 
Az elmúlt két évben a BAAB bevette a főbb budapesti koncerthelyszíneket – Akvárium, Barba Negra, A38, Instant, Robot – és szerves része lett a fővárosi klubéletnek. Önálló koncertjeiken kívül olyan bandák előzenekaraként álltak színpadra, mint a Punnany Massif, a Supernem vagy a Holychicks. 2019-ben a BAAB leigazolt a Mertez Managementhez, ettől kezdve profi szakmai stáb egyengeti útjukat.
 
 
A zenekar az utóbbi időszakban is aktívan töltötte az idejét. Elvégezték első nagylemezükön az utolsó simításokat, sőt, április 24-én Magyarországon az elsők között tartottak élő stream koncertet egy közismert nemzetközi oldalon, majd Takács „Jappán” Zoltánnal kiegészülve rendhagyó felállásban adtak koncertet a Hajónapló műsorának keretein belül a Petőfi TV-n. Fontos mérföldkő a BAAB életében az első nagylemez; az elmúlt két évben sok ember járult hozzá az ide vezető úthoz – „a BAAB egy igazi pop-cosa nostra” – fogalmazott Jappán, akinek jóvoltából a banda koncertjei a kezdetektől tökéletesen szólalnak meg élőben és streamen is.
 
A zenekar életében fontos szerepet töltött be Csákvári Péter is, aki több ízben örökítette meg koncertjeik pillanatait. Segítségével már az első évben egy vagány live sessionnel rukkolhatott elő a banda, most pedig a BAAB-ot Tiny Wasteland néven ismert miniatűr világára formálva, elkészítette a “Régi jó dolgok” lemezborítóját.
 
Horváth Barnabás Botond, a BAAB gitárosa, és egyben a korong zenei producere így mesél a Régi jó dolgokról:
“Mind a zenekar tagjaként, mind producerként nagyon jó élmény volt ezen a lemezen dolgozni, szeretem ebben a brigádban, hogy kompromisszummentesen, szabadon fogalmazhatunk meg gondolatokat, és tudjuk, hogy ha a másik valamit felülbírál, az nem önzőségből történik, hanem a közös cél érdekében. A “Régi jó dolgok” cím a mondást is idézi; ezzel és a szövegek tartalmával is arra utalunk, hogy emberek vagyunk, változunk bizonyos dolgokban, és sok mindent átélünk. Ezeket az élményeket próbáltuk olyan formába önteni, hogy a dalok kifejezzék azokat az érzelmeket, amiket ezekben a változásokban, helyzetekben megéltünk. A szövegeket Pulius Tomival (ének, billentyű) ketten írjuk, ami egy szerencsés helyzet, mert nagyon jól kiegészítjük egymás gondolatait. Természetesen ez a dinamika az egész zenekarra jellemző, bárki gondolata lehet gyökere egy dalnak.”
 
Bár a fennálló helyzet miatt a lemezbemutató koncert még várat magára, a BAAB, figyelve a változásokat, tervezi a jövőt. Az idei évet annak szentelik, hogy minél több emberhez eljuttassák a megjelent albumot, de az ötletelés náluk sosem áll meg, már elkezdtek dolgozni az új dalokon is, és jövőre szeretnék bepótolni az idénre tervezett vidéki koncertjeiket is.
 
Azért a nyári szezonban sem hagyják unatkozni a közönséget: A BAAB-ot legközelebb a debreceni Campus Eleven fesztiválon csíphetitek el élőben, augusztus 21-én.
 
spot_img

Ez is érdekelhet

„Sokszor azt szeretjük a leginkább egy dalban, amit nem értünk” – Luke Winslow-King interjú

Május 14-én szerdán immáron másodjára tér vissza a Kobuci Kertbe Ripoff Raskolnikov oldalán az amerikai vintage blues-és jazz...

Revolucio: Czaffy nem csak az R’n’B műfaját, önmagát is újra felfedezte

Czaffy 2018-ban kezdte meg pályafutását, akkor a Kértem című számot megírta, felvette, majd impulzívan fel is töltötte YouTube...

A borral való kapcsolatunk remek

Szeretjük a bort, szeretjük a Badacsonyi borvidéket, szeretjük a vidéket, és nem utolsó sorban szeretjük, ahogy Becker Peti...

Ripoff Raskolnikov: Red Rocks Café – az új kislemez harmadik szerzeménye

Ripoff Raskolnikov folytatja új kislemez-sorozatát, amelyet a Twilight Tales album után indított. A Last Sunny Day és a...