“Mikor utoljára láttalak”

Dátum:

Napra pontosan öt évvel Budapest Parkos búcsúkoncertje után a HS7 egy különleges koncertre áll össze ugyanazon a színpadon, ezúttal huszonötödik jubileumukat ünneplik. Egy közös időutazásra invitálnak, de hangsúlyozzák: ez egy egyedi, megismételhetetlen kirándulás a HS7 történelmébe – összesen egy önálló-, és egy fesztiválkoncerttel készülnek -, amelynek itt újból pont kerül a végére.
 
A hazai könnyűzene egyik legfontosabb zenekarának életművét idézhetjük fel augusztus 1-jén a Budapest Parkban. Összesen két koncertet adnak majd – a másik júniusban a Fishing On Orfűn lesz. Az 1995-ben alakult öttagú HS7 kezdetben angol nyelven írta dalait, a fordulópont pedig 2000-ben érkezett. Ekkor jelent meg Cukor című nagylemezük, amely már kizárólag magyar nyelvű szerzeményeket tartalmazott. A HS7 innentől kezdve a hazai alter-szcéna egyik legkiemelkedőbb és legkiválóbb zenekarává vált, két-három évente ontották magukból az albumokat olyan korszakos slágerekkel, mint a Hol van az a krézi srác?, a Sajnálom, a Márta, a Tudom, hogy szeretsz titokban, a Mikor utoljára láttalak vagy a Dél-Amerika. Közönségükkel együtt a hazai- és nemzetközi elismeréseik is gyarapodtak, nyertek például Fonogram-díjat és komoly nemzetközi elismerésben is részesültek a cannes-i MIDEM Fesztiválon. 
 
Nemcsak a hazai klub- és fesztiválszíntér elengedhetetlen szereplőivé váltak, de több sikeres nemzetközi turnét is maguk mögött tudhattak. A HS7 tehát lényegében mindent elért, amire egy magyar zenekar vágyhat. Ez a gondolatiság állt a csapat életének legnagyobb döntése mögött: 2015-ben úgy érezték, húsz év együtt zenélés után ideje pontot tenni a történet végére. 2015. augusztus 1-jén tehát egymástól és közönségüktől is elbúcsúztak egy nagyszabású Parkos koncerten.
 
A HS7 tagjaiban (Szűcs Krisztián énekes-gitáros, Ábrahám Zsolt gitáros, Takács Zoltán Jappán billentyűs, Németh Róbert basszusgitáros, Orbán Gyula dobos) öt év teljes csend után, huszonötödik évfordulójuk apropóján fogalmazódott meg az igény a közös ünneplésre. Összesen tehát két koncert erejéig leporolják terjedelmes és slágerekkel tűzdelt életművüket, de hangsúlyozzák: innen tényleg nincs tovább. Pontosan öt évvel a búcsú után, annak helyszínére, a Budapest Parkba invitálnak tehát, hogy együtt idézzük fel velük, milyen is az igazi dunabeat!
 
Előző cikk
Következő cikk
spot_img

Ez is érdekelhet

New Orleans-i dzsesszhagyomány Budapesten

Április 16-án Magyarországon is bemutatja legújabb lemezét a The Hot 8 Brass Band. A harmincéves fúvószenekar a hiphop...

Elő a kedvenc Elefánt-trekkekkel: döntsd el Te, mit játsszon a zenekar!

Az Elefánt zenekart utoljára tavaly szeptemberben csíphettük el önálló nagykoncerten Budapesten, az évet pedig a Budapest Park Winterfest...

Tűzoltás Vodka for Kids-szel

A Vodka for Kids erősen bekezdi 2025-öt: új videoklippel és országos turnéval indítja az évet a zenekar. Az...

Stoner rock eksztázis – 1000Mods március 5-én ismét az A38 Hajón

A budapesti közönség hamarosan újfent tanúja lehet annak a zenei energiának, amely a 1000Mods-t a kortárs heavy rock...