Dühös dal-és klipkombóval jelentkezett az Orion Dawn

Dátum:

Az Orion Dawn srácai visszaültek a mozi vonatra és a MONSTER után, most a január 28-án megjelent ANGER című legújabb dalukhoz készült klippel jelentkeznek. 

„A lassan felépülő ráhangolódás után a konkrét alkotási folyamat már eléggé impulzív módon történt. Egy másik dalnak a felvételeit sikerült egész hamar befejezni, így gyorsan rá is kanyarodtunk az ANGER-re és felvettünk pár témát amiből már el lehetett indulni. Kora este volt, a többieknek mennie kellett már, de Levivel mi maradtunk és elhatároztuk, hogy itt az idő a folytatásra. Eszméletlen jó flow-ba kerültünk, egyszerűen csak kiömlöttek az ötletek egymásból és egymás után, a dob, bass, gitár és synth témák, sound-ok, oda-vissza ihlették ennek a masszív hangulat bombának az apró, de annál fontosabb alkotóelemeit. Nagy hiba lett volna otthagyni ezt az állapotot, szóval gyorsan egy mikrofont is magam elé vettem, jött a jól megszokott halandzsa impro és már az első take után érkezett a pillanat amire minden alkotó ember vár: az a bizonyos összenézés, amikor tudjátok, hogy ez most betalált. Második take-re csak módosítottunk egy pár dolgot és szinte szünet nélkül hajnalra fel is épült a dalnak a közel végleges változata. Pontosan az ilyen estékért érdemes ezt csinálni.

Természetesen utána írni kellett egy normális szöveget (habár nagyon szívesen így is hagytuk volna, aztán mindenki azt képzel oda amit akar), de ahogy a dal, a szavak is úgy gurultak egymás után, mintha már meg lettek volna írva. A hangulat adott volt és hozta magával, hogy a harag egy olyan formáját írja le, ami leginkább a harag hiányából, annak elfojtásából fakad. 

Ugyanúgy, mint más érzelem esetében, a haragot is meg kell élnünk, utat kell engednünk neki ahhoz, hogy elinduljunk a gyógyulás ösvényén. Az, hogy hogyan kezeled a haragodat és a téged körülvevő világot, csak rajtad múlik, de az biztos, hogy egy ócska “mi lett volna ha”, nem lesz a segítségedre. (…vagy azt képzelsz oda amit akarsz)

Ahogy az előző videó, a jelenlegi is teljes mértékben a zenekar berkein belül készült, Barabás Levente (bass) rendezésében és Kovács Gábor (ének) szereplésével.

Éppen végeztünk a bontásra ítélt próbatermünből való kiköltözéssel és azt éreztük, hogy hatalmas ziccert hagynánk ki, ha az ANGER-hez nem forgatnánk még búcsúzóul egy videót, szóval gyorsan felépítettünk és befényeztünk egy kellően nyomasztó, minimál szettet, amire minden “shitty rig” hívő büszke lenne. Volt ott minden amit csak el lehet képzelni, meg olyan is amit nem is gondoltunk volna, hogy el lehet képzelni. Mikrofonállványra szerelt, szemetes zsákkal diffúzált reflektorunk (egy idő után már csak olvadt szemeteszsákos reflektorunk), felnivel le- és gumiabronccsal ellensúlyozva, C stand állványokat megszégyenítve működött, mint ahogy tökéletesen funkcionált az épület tetejéről lógatott reflektor is, mint backlight (mindezt persze esőben). Mindezt megkoronáztunk még egy próbababa lefejezéssel és Széchényből származó kos-humanoid hibrid teremtéssel… Minden darabja aranyat ért és gyönyörű emlékké vált a felkészüléssel és forgatással töltött este.

A dal igazából a harag elfojtásából, hiányából fakadó haragot írja le, így arra koncentráltunk, hogy egyszerűen, de minél töményebb módon köszönjön vissza ez a frusztráltság a képeken, és ehhez nagyban hozzájárul a Levi által végzett összes utómunka is.

Az ANGER-rel kitörjük a zenekar kereteinek újabb darabját, megmutatjuk a zenekar egy másik oldalát és kaptok egy kis ízelítőt abból, ami még vár rátok. Az pedig közelebb van, mint gondolnátok: 03.18.”

spot_img

Ez is érdekelhet

A zene és az önfeledt együttlét oázisa a nagymarosi Duna-parton

Cari Cari (AT), YASNO. (PL), Haldamas X Hulajdusza (HU-PL), Nill Garçon (CZ), Erika Rein (SK) - sokszínű nemzetközi...

Búra alatt Mély Levegő

Július 18. és 27. között vár mindenkit idén a Művészetek Völgye, az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, ami nem...

Tele lesz a főváros sörös és szakmai eseményekkel

Itt jövünk minden infóval, amit tudni lehet a Budapest Beer Week 2025-ös eseményről! Ráadásul első kézből, a szervezőktől:10...

Tíz év után új albummal jelentkezett a Hősök

A számos közreműködővel készült Kazi című anyag egyik dalához rögtön egy klip is érkezett.Tíz év, nyolc dal és...