Budapesti Rock Randevú a Dekkben

Dátum:

Tavaly decemberben ünnepelte fennállásának 20. jubileumát a kis hazánkban és határainkon túl is hatalmas népszerűségnek örvendő Ismerős Arcok zenekar, akiknek nemrég volt a veszélyhelyzet utáni első budapesti koncertjük. A hatalmas érdeklődés és a nézőszám-korlátozás miatt sokan lemaradtak a koncertről. Nekik, valamint azok számára, akik újból szeretnék átélni az önfeledt nyáresti szabadtéri koncertélményt, a banda egy ráadáskoncertet ad augusztus 22-én a Dekk Sörkert (Papp László Budapest Sportaréna) teraszán.
 
Jegyeket itt lehet beszerezni!
 
Frontfotó: Andras Horvath Photography
 
 
„Az Ismerős Arcok koncertjei ünnepi alkalmak, amit a közönség és a zenekar közötti kontaktus fejez ki. Számunkra megtisztelő, ha értő közönség előtt játszhatunk…” – mesélte egy korábbi interjúnkban Galambos Nándor, a zenekar basszusgitárosa és egyben vezetője.
 
Fotó: Kelemen Ádám
 
„Isteni kegyelemként éljük meg, hogy évente többször is körbeutazhatjuk a Kárpát-medencét, hogy csodálatosnál csodálatosabb helyszíneket és embereket ismerhetünk meg. Számunkra ez jelenti a kihívást és a küldetésünk célját, valamint az, hogy „nyomot hagyjunk” magunk mögött. 20 év alatt több ezer koncertet adtunk, elkészítettünk 11 zenealbumot és 5 DVD-t. Mindezt szívós munkával építettük fel, hiszen a rádiók hosszú éveken át egyáltalán nem játszották a dalainkat, azok csak az élő fellépések alkalmával jutottak el a közönségünkhöz.”
 
spot_img

Ez is érdekelhet

Indul a nyár az A38-on: MOVA, Iceboyz és Kieza a tetőteraszon!

Egy este, három előadó – május 7-én érdemes az A38 felé venni az irányt, ha egy szuper eseménnyel...

A Three Days Grace Budapesten kezdi turnéját

A többszörös platinalemezes hard rock csapat idén ősszel európai és angliai turnéra indul. A 21 állomásos koncertkörút első...

KÖRÚT – Még nincs vége feat. Péterfy Bori & Schoblocher Barbara

Hogy a körút identitás is lehet, sőt dalok is születhetnek belőle, erre bizonyság a Körút nevet felvevő projekt,...

Doramajora – szelíden ringat – egy ölelés a belső gyermekednek

majordorci Doramajora néven születik újjá: egy játékos új era indul a frissen megjelent szelíden ringat című dallal. Ez...