Budapest Art Week

Dátum:

fotó: Budapest Art Week
 
Hogy mi a Budapest Art Week?
Egy egyedülálló képzőművészeti eseménysorozat Budapesten, amelynek célja, hogy teret és lehetőséget adjon a vizuális művészet szélesebb körű bemutatására és megismerésére. Múzeumok, galériák, kiállítótermek, tárlatvezetések, műterem látogatások, interaktív programok. 
 
Egy nagy, kollektív képzőművészeti fesztivál a főváros számos pontján, ráadásul hat napon keresztül.
A rendezvény évről évre megújul, így a modern és kortárs művészetnek mindig más és más arcát tudja megmutatni. Új helyszínek, új időszaki kiállítások, új kondíciók – minden tavasszal. Egyvalami azonban sosem változik: a cél, hogy minél több emberhez közelebb tudjuk hozni a képzőművészet világát.
 
 
Mióta létezik az eseménysorozat és mi a célja?
A BAW 2016-ban startolt (nemzetközi példák mentén), azzal a céllal, hogy a magyar vizuális képzőművészetet közelebb hozza az arra kíváncsi közönség számára, akik nem csak külső szemlélőként, hanem aktív résztvevőként is közreműködhetnek számos programban, valamint magukkal az alkotó művészekkel is megismerkedhessenek. Az Art Week lehetőséget teremt, hogy a nemzetközi színtéren is elismert klasszikus, illetve újgenerációs galériák és vezető múzeumok gyűjteményeit közelebbről felfedezhessük.
 
Milyen programokkal várnak?
Kiállításmegnyitókkal, tárlatvezetésekkel, workshopokkal, beszélgetésekkel, filmvetítésekkel, az alkotókkal való találkozókkal.
 
Közelítő program,
amely elsősorban a családok és fiatalok, valamint kisgyermekes szülők számára lett kialakítva, ahol múzeumpedagógiai foglalkozásokkal lehet majd találkozni.
 
Art Week Cinema,
ahol az Art + Cinema művészmozi naponta egy képzőművészettel foglalkozó nagy sikerű, de filmszínházban ritkán látható dokumentum-, animációs-, illetve játékfilmeket vetít. 
 
Jól hangzik! / Sounds so cool!,
ami az idei esemény saját, központi kiállítása az Ybl Budai Kreatív Házban. A tárlaton a zene, zaj, kép és fény találkozásának néhány kortárs motívumát lehet megtapasztalni olyan alkotók munkáin keresztül, mint Benyovszky-Szűcs Domonkos, Horváth Lóczi Judit, Szabó Kristóf, Teplán Nóra, Ádám Zsófia, Martinkó Márk, Mátrai Erik, Konok Tamás, Szűcs Attila, Ravasz András, Szirmay Zsanett, Szigetvári Andrea.
 
Liszt Ferenc Kamarazenekar,
akik a hét minden napján minikoncerttel készülnek: a klasszikus zenei irodalom műveit adják elő, különböző formátumokban a BAW különleges tereiben.
 
Hol lesznek séták és túrák a városban?
Több mint 20 galériatúra vagy vezetett séta várható, olyan izgalmas terekben, mint az acb Galéria, a Szépművészeti Múzeum, az Óbudai Múzeum, a Négyszoba Múzeum, az ISBN+könyv Galéria, az Ari Kupsus Galéria, a Ráth György-villa, a Várfok Galéria vagy épp a Hegyvidék Galéria.
 
Minden programra külön jegyet kell vennem?
Nem, a Budapest Art Week összes programja egy karszalaggal látogatható! Az eseményre online vásárolhatsz bérletet, amely feljogosít a rendezvénysorozatban szereplő összes kiállítás megtekintésére nyitvatartási időben és a programokon (vezetett sétákon, tárlatvezetéseken, múzeumpedagógiai foglalkozásokon, beszélgetéseken, műterem látogatásokon, stb.) való részvételre. Az online vásárolt jegyek karszalagra válthatóak a Budapest Art Week ideje alatt a résztvevő intézményekben.
 
 
A részletes programokat és a helyszínek listáját keresd a BAW hivatalos honlapján: bpartweek.hu, vagy a közösségi média felületein: facebook.com/budapestartweek
 
A Budapest Art Week a Budapesti Tavaszi Fesztivál hivatalos programja.
spot_img

Ez is érdekelhet

Indul a nyár az A38-on: MOVA, Iceboyz és Kieza a tetőteraszon!

Egy este, három előadó – május 7-én érdemes az A38 felé venni az irányt, ha egy szuper eseménnyel...

A Three Days Grace Budapesten kezdi turnéját

A többszörös platinalemezes hard rock csapat idén ősszel európai és angliai turnéra indul. A 21 állomásos koncertkörút első...

KÖRÚT – Még nincs vége feat. Péterfy Bori & Schoblocher Barbara

Hogy a körút identitás is lehet, sőt dalok is születhetnek belőle, erre bizonyság a Körút nevet felvevő projekt,...

Doramajora – szelíden ringat – egy ölelés a belső gyermekednek

majordorci Doramajora néven születik újjá: egy játékos új era indul a frissen megjelent szelíden ringat című dallal. Ez...