Nem mindennapi az, hogy három alternatív zenekar közös dalírásra adja a fejét, mégis megtette ezt az IDEGEN, a Sorbonne Sexual és a Grabovski legénysége. Így született meg a Reggelizz Anyámmal, melynek videóklipjét elsőként a Rockstar Online-on nézhetitek meg.
A da Vinci-féle Utolsó vacsora hangulatát az első reggelivé formáló videóklipet Karádi Gergő, a Sorbonne Sexual énekese rendezte, akinek már volt bőven tapasztalata ebben a feladatkörben.
“Pont 13-an vagyunk, ahogy a da Vinci-képen is, innen jött az ötlet. Bevásároltam a budaörsI Auchanban gyümölcsöket, sonkát, kolbászt és mindenféle jóságot, és csak rekreáltuk a festményt undorító étkezésekkel, ivászatokkal és sok üvöltözéssel” – mesélte Gergő a klip sztorijáról, melynek forgatása Budaörsön, a PostART-ban zajlott.
A klip és a dal alapötlete egészen 2019-ig nyúlik vissza, amikor is a három zenekar énekese, Hadik Ákos, Karádi Gergő és Kunics Olivér egy egynapos minifesztivál szervezésére adták fejüket, Reggelizz Anyámmal néven.
“Fiatal csikó koromban volt, hogy reggelig tartott a buli és nálam aludt valaki. Ilyenkor anyukám már ébren volt, és reggelit csinált nekünk. Jól van, egyetek gyerekek, aztán menjetek aludni” – elevenítette fel Ákos.
Az esemény létrejöttét elsőként a pandémia, majd az IDEGEN zenekar feloszlása vágta keresztbe, ám a srácok továbbra sem adtak fel a közös álmukkal.
“Olyan zenekarokkal terveztük az eseményt, akik nem egy széles rétegre lőnek, ám egy sokkal összetartóbb közösséget kívánnak megcélozni. Erre szerettünk volna egy lenyomatot, az IDEGEN is működött még, amikor a dalt lestúdióztuk 2022-ben” – mondta Olivér a kollaborációról.
A Reggelizz Anyámmal Pécsen, a Zajzajzaj stúdióban született meg, Lázár Dodi (Esti Kornél) produceri munkálatai alatt. A dal vázát Karádi Gergő írta, magában a felvételekben pedig nem mind a három zenekar összes tagja vett részt, hanem delegáltakkal dolgoztak – Galgóczi Olivért hallhatjuk gitáron, Dencs Dominikot dobon, Vitányi Dávidot basszusgitáron, Imhof Bálintot billentyűn, de a dalszerzői folyamatban részt vett Szontagh Gusztáv is.
Nézzétek meg az IDEGEN x Sorbonne Sexual x Grabovski együttműködését elsőként a Rockstar Online-on!