Az egri Török Fürdőben forgatott koncertfilmet a Kerekes

Dátum:

Az egri Török Fürdőben forgatott koncertfilmet a Kerekes. A 200 ezer darab aranyozott mozaikkal burkolt kupola alatt, a leengedett medencébe épített színpadon rögzítették a Live: Water című anyagot, amelyben a zenekar – szokásától eltérően – teljesen akusztikus hangszerelésben jelentkezik. A zenék hangulatát a helyszínhez igazítva állították össze: áthangszerelt saját számok, illetve belső-ázsiai, kaukázusi és török dalok előadásával.  
 
 
Bár az egyik kedvenc helyén, az egri Török Fürdőben vette fel koncertfilmjét a Kerekes, a zenekar mégis az eddigi legnehezebb forgatásán van túl. A helyszínkét szolgáló medencét 21 órakor kezdték leereszteni, csak ez után indult a színpadépítés és a hang-fénytechnika beszerelése.  A forgatás – Szőke Barna rendező irányításával –éjfélkor kezdődött és hajnal fél 4-ig tartott. E mellé párosult a 32 fokos hőmérséklet és a 100%-os páratartalom.  „A Bakui Magyar Nagykövetség keresett meg minket, hogy az elmaradt kaukázusi turnénk helyett nagyon örülnének egy türk tematikájú koncertfilmnek. Ekkor kezdtük meg a tárgyalásokat az egri Török Fürdővel, akik végig nagyon pozitívak és segítőkészek voltak: a zenekari próbákat például a leengedett medencében zárás után tartottuk. Az aranykupola alatti öt másodperces visszhang teljesen más zenei gondolkodást igényelt. Azonnal láttuk, hogy minden számunkat át kellett hangszerelni, szerkeszteni. A magas páratartalom és az egyedi látványvilág mellett a zenekarra jellemző magas szintű muzikalitás is nagy hangsúlyt kap ebben a történelmi atmoszférában. A saját szerzeményeink mellett hat türk dalt is átdolgoztunk a Kaukázustól Belső-Ázsiáig, így például az anatóliai rock stílus egyik nagy slágerét, a Yekte-t Zsombor törökül énekli” – meséli Fehér Viktor, a Kerekes dobosa. 
 
A filmet hat országban – Azerbajdzsán, Kazahsztán, Kirgizisztán, Törökország, Üzbegisztán és Türkmenisztán – mutatják be.  A Water egy négyrészes koncertfilm-sorozat második állomása. Az első rész a hollókői vár tetején rögzített Live: Air nemrégiben önálló albumként is megjelent. Tavasszal Fire címmel egy akusztiks népzenei, míg nyáron a rockosabb hangvételű Earth megjelenését tervezi a Kerekes. 
 
Az egri Török Fürdő
 
A vidéki Magyarországon egyedüliként fennmaradt török fürdő, amely több évszázados múltra tekint vissza. A Török medence még 1610 és 1617 között, a török hódoltság alatti időben épült, így ez a medencetér legrégebbi része. A fürdő többi részét az évszázadok alatt fokozatosan építették hozzá az eredeti török építményhez. Kiemelkedő látványt nyújt az 1980-ban fejújított kupola, melyet körülbelül 200 000 darab aranyozott mozaikkal burkolták.
 
spot_img

Ez is érdekelhet

Az Alter Bridge Budapesten is bemutatja új lemezét 

Az Alter Bridge jövőre visszatér Európába, hogy egy 31 állomásos turné keretében mutassa be év elején érkező, azonos...

“A nagyzenekari zenélés volt az igazi álmunk” – The Roving Chess Club interjú

A tavaly feltűnt The Roving Chess Club megszólalásban ötvözi a 60-as évek angolszász-folkzene harmónia dús világát a brit...

“A rock&roll-t nem lehet megjátszani” – The Damn Truth

Classic rock, blues rock, rock 'n' roll, hard rock? Nem is igazán számít, csak az, hogy idén nyáron...

„Nagyon fontos a felfedezés-érzés” – Bóna Márk interjú

Bóna Márk 2004 óta dolgozik a Sziget stábjában, az elmúlt 20 évben egy kisebb kilengéssel neki köszönhettük a...