„Amikor úgy érzed, besokalltál, és magad mögött hagynál mindent”

Dátum:

Nem szeretek itt lenni, így mi értelme lenne tovább itt maradni – erről a felismerésről szól Ripoff Raskolnikov I’ll Walk Away című száma egy nem mindennapi szemszögből. A melankolikus hangulatú blues dalhoz erdőben bolyongva forgattak különös atmoszférájú klipet.
 
Small World című lemezének utolsó dalához, az I’ll Walk Away-hez készített klipet Ripoff Raskolnikov. Bár a szám néhány mondata és hangulata akár a jelenlegi helyzetre is reflektálhatna, jóval korábban készült.
 
„A legtöbb dalszerző általában olyasmiről ír, ami foglalkoztatja, ami erős érzelmeket vált ki belőle. Lehet ez sok minden, az utóbbi időben azonban volt pár olyan téma, amiről ezelőtt nem írtam. Ez is egy, azok közül. A szöveg egy Alzheimer-kórban szenvedő idős asszony történetét meséli el, aki egy otthonban lakik. Egy szép napon azonban úgy dönt, hogy most aztán kisétál onnan, és világgá indul. A nem szeretek itt lenni, így mi értelme itt maradni érvelés azt hiszem, sokunknak ismerős lehet… A dal pusztán fikció, barátom, Reinhold Tritscher osztrák színházi rendező ötlete nyomán született. Ő évek óta több dalom születésekor „bábáskodik” mellettem. Egyébként az alaptörténethez hozzá tartozik, hogy édesanyám élete utolsó 10 évében demenciában szenvedett, ám sosem élt otthonban, és forradalmár sem volt. Így úgy érzem, a dal mégsem kapcsolódik az ő sorsához”
– meséli Ripoff Raskolnikov.
 
A dalhoz Benkő Bálint és csapata készített klipet.
„Az alapötletet egy, már az első hallgatásra bevillanó érzés, hangulat adta: amikor úgy érzed, besokalltál és magad mögött hagynál mindent. El is indulsz, majd mikor azon kapod magad, hogy elég távol kerültél a problémáidtól és önmagadtól is, hirtelen megkönnyebbülsz. Ám nemsokára újra ott találod magad, ahonnan elindultál. Ezt a
egy meglehetősen eseménytelen, monoton loopban ábrázoljuk, ahogy Ripoff az erdőben bolyong. Egy szerencsés véletlennek köszönhetően bukkantunk a helyszínre, az egész forgatásra egyetlen esős, ködös napunk volt – pont erre az időjárásra vártunk -, és mindössze háromszor tudtuk felvenni, mielőtt lement a nap” – meséli a rendező.  
 
Hogy legközelebb mikor hallhatjuk élő koncerten az I’ll Walk Away-t, az sajnos még kétséges.
A jelenlegi helyzethez alkalmazkodva azonban szerda esténként Ripoff Raskolnikov a facebook oldalán streameli otthoni koncertjeit, melynek setlistjét minden héten egy-egy téma mentén válogatja össze.
 
 
A klip készítői:
Dir: Bálint BENKŐ
DOP: Bálint OROSZ
1st AC: Milan MARUSZKI
2nd AC: Daniel ENDRE
Colorist: Csaba VICZE
VFX: Zsuzsanna BÁNYAI

 

Előző cikk
Következő cikk
spot_img

Ez is érdekelhet

A Three Days Grace Budapesten kezdi turnéját

A többszörös platinalemezes hard rock csapat idén ősszel európai és angliai turnéra indul. A 21 állomásos koncertkörút első...

KÖRÚT – Még nincs vége feat. Péterfy Bori & Schoblocher Barbara

Hogy a körút identitás is lehet, sőt dalok is születhetnek belőle, erre bizonyság a Körút nevet felvevő projekt,...

Doramajora – szelíden ringat – egy ölelés a belső gyermekednek

majordorci Doramajora néven születik újjá: egy játékos új era indul a frissen megjelent szelíden ringat című dallal. Ez...

A monumentális élmények éve – a Budapest Park a tizennegyedik évadban is tud újat mutatni

Az innováció mindig is a Budapest Park egyik legnagyobb erőssége volt – szinte már természetes, hogy évről évre...