Alkotói pályázatok – Halmos Béla Program

Dátum:

A következő hónapokban rendszeresen elérhetőek lesznek a népzenei ihletettségű projekteket bemutató portréfilmek olyan alkotókkal, mint Balogh Kálmán, Lakatos Mónika, Borbély Mihály vagy ifj. Csoóri Sándor Sündi.
Alkotói pályázat most először került kiírásra a Kollégiumnál, sikere a nyertes projektek számán jól mérhető; több mint 70 mű nyert támogatást.
A pályázatról a Kollégium elnöke, Liber Endre nyilatkozott, ami itt, korábbi cikkünkben érhető el.
A 15-20 perces filmek az alkotói folyamatra helyezik a hangsúlyt, egy-egy zenész, zeneszerző munkáját bemutatva, amely során a népzenei gyökerekből új művek születnek. Betekintést nyerhetünk a próbafolyamatba vagy akár a stúdióba; és a készülő művek részletei is elhangzanak a filmekben.
 
“A portféfilmeknél igyekeztünk általánosságban az alkotói folyamatot, a jelenlegi helyzetben nagyobb lehetőséget kapó háttérmunkát bemutatni, és arról beszélgetni a zenészekkel, hogy miből inspirálódnak, hogyan hat a munkájukra a lelassult, szociális élettől mentes világ.”  – mondta Fazekas Anna, a Programiroda vezetője
A kisfilmek a Halmos Béla Program Youtube csatornáján érhetők el, az első epizódban Paár Julcsi – Árgyélus című alkotásával ismerkedhetünk meg.
 
Videósorozatban mutatkoztak be és kerültek közelebb a nézőkhöz, hallgatókhoz és természetesen a pályázókhoz az NKA Halmos Béla Kollégium kuratóriumi tagjai. Liber Endre, a Kollégium vezetője mesélt a népzenéhez való kötődéséről, szakmai eredményeiről a Hangvetővel és a Halmos Béla Program fő célkitűzéseiről. A Virágvölgyi Mártával – akiről sokan nem tudják, hogy az első női prímás volt a táncházmozgalomban – készült portréfilmből sokat megtudhattunk a régi gyűjtésekről és kiadványainak létrejöttéről. Árendás Péter, a Hagyományok Háza Archívumának vezetője, a Népzene Tanszék docense beszélt sokszínű szakmai múltjáról, a számára fontos pályázati területekről, tanításról. Berán István, a Táncház Egyesület vezetője, a Táncháztalálkozó főszervezője mesélt az alkotói pályázatról, zenei múltjáról. Végül pedig Pál István ‘Szalonna’ mutatkozott be – a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője beszélt családi gyökereiről, szakmai múltjáról.
spot_img

Ez is érdekelhet

New Orleans-i dzsesszhagyomány Budapesten

Április 16-án Magyarországon is bemutatja legújabb lemezét a The Hot 8 Brass Band. A harmincéves fúvószenekar a hiphop...

Elő a kedvenc Elefánt-trekkekkel: döntsd el Te, mit játsszon a zenekar!

Az Elefánt zenekart utoljára tavaly szeptemberben csíphettük el önálló nagykoncerten Budapesten, az évet pedig a Budapest Park Winterfest...

Tűzoltás Vodka for Kids-szel

A Vodka for Kids erősen bekezdi 2025-öt: új videoklippel és országos turnéval indítja az évet a zenekar. Az...

Stoner rock eksztázis – 1000Mods március 5-én ismét az A38 Hajón

A budapesti közönség hamarosan újfent tanúja lehet annak a zenei energiának, amely a 1000Mods-t a kortárs heavy rock...