A hazai induló előadókért szól a Beat rádió december 7-én

Dátum:

December 7-én egész nap csak magyar előadók közül válogat, és kizárólag az elmúlt öt év magyar dalait játssza a Beat! Megünnepelve a hetedik alkalommal kihirdetett induló előadói nyerteseket, egy teljes napon át a magyar könnyűzene kerül fókuszba.

A Beat online rádió 24 órás, különleges programmal készül a hallgatóknak, többek között rádiók által eddig soha nem játszott magyar dalokkal. Az internetes állomás bemutatja a Hangfoglaló Program Induló Előadói Alprogramjának nyerteseit, az idei év legtehetségesebb pályakezdő zenészeit. Ebben az évben a szakmai zsűri döntése alapján a következő zenekarok részesülnek induló előadói támogatásban: Bongor, Böbe, Buzás Bence, Csillagerdő, GidnimRém, Kertekalatt, Kytaro, Livingroom, Mayer Fanni, Mordái, Rafael Márió Trió, Sasa Lele, Sebestyén Patrik Sextett, Sorbonne Sexual, Szabó Anna Rozsi, Takács Dorina Deva, Tortuga, Zajnal, ZIP, valamint az Öröm a Zene országos döntőjét megnyerő Kontraszt. A húsz nyertes formáció fejlődését egyenként kétmillió forinttal segíti a Hangfoglaló Program.

A Beat – Az ütős alternatíva” online rádió a kortárs hazai könnyűzenei élet támogatására jött létre, kiemelt figyelmet szentelve a magyar zenére. Az internetes adón december 7-én egész nap az elmúlt öt év magyar dalai szólnak, mely kiváló alkalom lesz átfogó képet kapni a legfrissebb zenékről és előadóikról! A műsor házigazdái 10 órától Rédl Ádám, rádiós-podcaster, a Beat vezetője, valamint Szabó István műsorvezető lesznek. Elsőként játsszák le az induló előadói pályázat nyerteseinek már meglévő dalait, és óránként interjúban is bemutatnak egy-egy formációt az idei támogatottak közül. A szokás szerint 18 órakor kezdődő Hangfoglaló Magazin vendége Boross Zoltán, a Hangfoglaló programiroda vezetője, akivel a korábbi évek nyerteseiről is beszélgetünk majd. Vajon hol tart most a karrierjük, miben segítette őket a Hangfoglaló Program?

A Beat 2020. szeptember 1-e óta működik és a www.beatradiohungary.hu-n, az NKA és a Hangfoglaló netes felületein, valamint a Beat saját Facebook-oldalán érhető el.

 

spot_img

Ez is érdekelhet

“Nem vagyunk ugyanazok” – Marcus & Martinus

Focistának készültek, amikor 10 évesen teljesen véletlenül belecsöppentek a pop-bizniszbe. A norvég ikerpár, Marcus és Martinus Grunnarsen nem...

Sötét, sebezhető utazás a társfüggőség világába – fllozz klippremier

A kísérleti elektronika és dark pop világainak határmezsgyéjén alkotó fllozz új dallal jelentkezik: az „again” egy sötét, sebezhető...

Eros Ramazzotti 2026-ban érkezik Budapestre 

A máig hatalmas népszerűségnek örvendő olasz dalszerző-énekes világsztár, Eros Ramazzotti jövőre ismét Budapestre érkezik. Ezúttal az Una Storia Importante...

A Palaye Royale lesz az Avenged Sevenfold előzenekara 

A Los Angeles-i trió legújabb, Death or Glory című lemezével szántja fel a színpadot az Avenged Sevenfold régóta...