A bátorság az magányos út

Dátum:

A godfater. zenekar az első 0. című lemez 2022-es megjelenése után koncertekkel tűzte teli a naptárját, aztán újra “stúdióba” vagyis a parádi freskóba vonult, hogy felvegye egyszerre egy nap alatt teljes második albumát.
 
 
Az Elképzelt Hős az említett hamarosan érkező második godfater. album első szerzeménye. A dal definitív, megmutatja, hogy mi rejlik igazán a godfater. név mögött. Ugyanúgy jelen vannak benne érzékeny melódiák, agresszív riffek, levegős verzék és hosszú gitárszólók, mint ahogy az a bemutatkozó anyagon is hallható, ugyanakkor ez már egy érettebb köntösben mutatkozik meg. Ezúttal jobban érvényesül a modern rock hatás, érződik az, hogy az elmúlt 2 év koncertezése igazi bandává kovácsolta a supergroupként induló zenekart. A felvétel ezúttal is tradicionális módon, egyben játszva lett rögzítve, és javítások nélkül hallható. Az Elképzelt hős zenéjét Szebényi Dániel szerezte, a szöveget pedig a Szebényi-Hegyi-csakmag hármas tollából született.
 
A nemrég tagcserén átesett zenekar (Usztics Dániel robbant be a zenekarba, mint új basszusgitáros) a nyári turnézás után szeptember 27-én a Várkert Bazárban zárja a nyarat.
 
 
Fotó: Bácsfalvi Lilla
spot_img

Ez is érdekelhet

“Feltáratlan, érintetlen kincsek” – Pásztor Anna interjú a fogyatékosügyi, zenei mentorprogramról

A legnagyobb sztárok sorakoztak fel a Varázsceruza – Hagyj nyomot a világban Pásztor Annával című fogyatékosügyi, zenei mentorprogramhoz....

Először jön Magyarországra a leghíresebb tetováló zenész – Kat Von D Budapesten

Június 11-én az A38 Hajón ad koncertet, az egykori LA Ink sorozatból is ismert tetoválóművész, zenész Kat Von...

Budapestre jön a zavart Disney hercegnő – Allie X koncert az A38 Hajón

Ötödik lemezével először érkezik Magyarországra Allie X. A kanadai énekes-dalszerző különleges hangulatú élő produkcióiról is ismert, így nem...

A Franz Ferdinand a Művészetek Völgyében mutatja be új albumát

Az idén hatodik lemezével jelentkező skót zenekar az első külföldi fellépő 2019 óta az ország legnagyobb összművészeti fesztiválján....