2000-es évek újratöltve? – Megjelent a Down For Whatever legújabb dala “Kötéltánc” címmel

Dátum:

A tavaly októberben megjelent, autentikus modern-metál hangzással felvértezett “Ébressz fel” után egy következő, bizonyos szempontból rendhagyó szám, a “Kötéltánc” debütált a mai napon.
 
“Vizuálisan is szerettük volna egy kicsit feleleveníteni azokat az éveket, amikor mindannyian a tévé előtt vártuk éjszaka a legújabb klipeket az MTV-n.” – meséli Diószegi Kiki, a Down For Whatever énekese – “A dalnak előszőr az intrója született meg, amiből rögtön hallottuk azokat a nu-metal elemeket, amelyeken mind felnőttünk. A hangulat adott volt, így nem volt kérdés az irány. Nyilvánvalóan a legfontosabb feladat itt is az volt, hogy a saját világunk jelenjen meg benne, de szerencsére ez nem volt nehéz feladat. Mivel a többiek is ezzel a stílussal kaptak bele a zenélésbe annak idején, így csak úgy pörögtek fel a sávok és mire feleszméltünk, készen is volt a “Kötéltánc”. Szeretem benne, hogy nem feltétlenül a tőlünk megszokott verzék köszönnek vissza, de például a breakdown kifejezetten minket jellemez. A dalszöveget tekintve pedig könnyebb dolgom volt, mivel a verzék szótagszáma nem volt annyira kötött, mint az eddigi dalainknál, így szabadjára tudtam engedni a tollat. Úgy érzem egy igazán személyes, szimbólumoktól mentes történetet sikerült leírnom magamról és talán most még nagyobb betekintést nyújtottam a fejembe, mint eddig bármikor.”
 
 
Akárcsak a zenei felvételek, a hozzá készült vizuál is házon belül készült, így ahogy megszokhattuk a bandától, a maszteringen kívül ez az anyag is a srácok keze munkáját dicséri.
A “Kötéltánc” egyelőre csak videóklipként tekinthető meg a YouTube-on, de nem sokára meghallgatható lesz az összes ismert stream felületen is.
A Down For Whatever pedig márciustól ismét útra kel, hogy bejárja az országot, ezúttal az AWS, az Escape My Shadows és a Road társaságában, de lesznek saját koncertek is, amire “A Király Halott” kíséri el őket.
spot_img

Ez is érdekelhet

KÖRÚT – Még nincs vége feat. Péterfy Bori & Schoblocher Barbara

Hogy a körút identitás is lehet, sőt dalok is születhetnek belőle, erre bizonyság a Körút nevet felvevő projekt,...

Doramajora – szelíden ringat – egy ölelés a belső gyermekednek

majordorci Doramajora néven születik újjá: egy játékos új era indul a frissen megjelent szelíden ringat című dallal. Ez...

A monumentális élmények éve – a Budapest Park a tizennegyedik évadban is tud újat mutatni

Az innováció mindig is a Budapest Park egyik legnagyobb erőssége volt – szinte már természetes, hogy évről évre...

Blues, booze & rock ’n’ roll – Manu Lanvin koncert Budapesten

Május 14-én Budapesten ad koncertet a francia blues-rock előadó. A Manu Lanvin & The Devil Blues tavaszi turnéjának...