„Azt gondolom, ez a zene mindig fenn fog maradni” – Tornóczky All Access interjú
Április 11-én ismét a gitáré lesz a főszerep a Barba Negrában, ahol immár harmadik alkalommal rendezik meg a Gitár Ünnepet. A Tornóczky All Access...
“Kár kategorizálni a zenéket, csak korlátokat szab“ – interjú Felszegi Dalmával
A Virtuózokban ismerhette meg az ország először, majd végigjátszotta a világ lehíresebb színházi darabjait, készített felvételeket ismert metal-zenészekkel, majd nemrég bekerült a Tátrai Tibor...
„Direkt Schnittnek hívtuk 2013-ban az utolsó koncertet, hogy elkerüljük a kutyakomédiát” – Interjú Vörös Andrással
Ha egy kultikus státuszú zenekar meg tudja ünnepelni a huszonöt éves születésnapját úgy, hogy arra jelentős számú közönség kíváncsi, az mindenképp tiszteletre méltó. Vörös...
“Anime intrókat írunk” – kisbetűs ünnepnapok interjú
Másfél évvel első nagylemezük után újra összegyűlt 10 olyan dala az egyik legizgalmasabb hazai feltörekvő alternatív zenekarnak, a kisbetűs ünnepnapoknak, amit össze lehet már...
„Mi együtt, hatan vagyunk a Hét Jel” – Interjú
Egy csipet Ricse, egy leheletnyi From The Sky, egy hintésnyi Nóniusz. Mindezzel nyakon öntve a Hét Jel világa, máris kész a zenekar, amivel Pócsi...
„A szabadságvágy, ami bennünk él” – Leslie Mandoki interjú
Csak az igazán nagy formátumú emberek képesek mások kiválóságát őszintén elismerni, hiszen ehhez nem csupán éleslátás és intelligencia, hanem a jellem nagysága is elengedhetetlen....