Wu-Tang Clan: A Better Tomorrow – Így hallottuk tavaly a rap-pionírok legújabb lemezét

Dátum:

A Wu-Tang Clan 1993-as megalakulása óta a kilencvenes évek legforradalmibb, úttörő rapzenekaraként építi a műfajt. Vizionárius hozzáállásuk gyakorlatilag kifordította a megszokott társulási szokásokat, nem egy zártláncú csapatot építettek, hanem egy lazakötésű kollektívát, miközben tudatosan arra törekedtek, hogy a lehető legtöbb side-projektet megvalósítsák. Így jött létre a 19 válogatásalbum is, nem mellesleg pedig mind a 9 tag világsztárrá vált.

Ahogy arról szinte elsőként hírt adtunk tavaly télen, a Wu Tang Clan legfrissebb lemezével visszatért a soul-gyökerekhez, ezzel együtt harcos rapet hozott a 15 trackes albumon, amely hét évvel a legutóbbi stúdióalbum után jelent meg. Lendületes, ragacsos alapok, és egy sokkal érettebb hozzáállás hallható a dalokon.


Ahogy glam benton kollégánk kifejtette az akkori Rockstar Magazinban:

„A korai kilencvenes években minden jobb volt…” – valljuk be, a megkeseredett harmincasok ehhez hasonló sirámai nem nélkülöznek mindenféle alapot. A megállapítás különösen igaznak tűnik, ha a hiphopot vesszük alapul. A mai vocoderre vinnyogós, r’n’b-vel felpuhított, grime-os mezőnyben gigászi felüdülést jelent egy olyan old school megközelítésű lemez, mint a Wu Tang Clan legújabb kiadványa. És bár szó sincs arról, hogy az A Better Tomorrow életük főműve lenne, ugyanis a töltelékdalok száma és a 66 perces játékidő is egyaránt túl sok ehhez. De ettől még bőven jólesik hallgatni.

Esemény: https://www.facebook.com/events/439784732861388/

 

spot_img

Ez is érdekelhet

Az Alter Bridge Budapesten is bemutatja új lemezét 

Az Alter Bridge jövőre visszatér Európába, hogy egy 31 állomásos turné keretében mutassa be év elején érkező, azonos...

“A nagyzenekari zenélés volt az igazi álmunk” – The Roving Chess Club interjú

A tavaly feltűnt The Roving Chess Club megszólalásban ötvözi a 60-as évek angolszász-folkzene harmónia dús világát a brit...

“A rock&roll-t nem lehet megjátszani” – The Damn Truth

Classic rock, blues rock, rock 'n' roll, hard rock? Nem is igazán számít, csak az, hogy idén nyáron...

„Nagyon fontos a felfedezés-érzés” – Bóna Márk interjú

Bóna Márk 2004 óta dolgozik a Sziget stábjában, az elmúlt 20 évben egy kisebb kilengéssel neki köszönhettük a...