Vidékről támad a metalcore-újhullám

Dátum:

A Kazincbarcika-Miskolc tengelyen dolgozó faminehill (így, kisbetűvel) egészen fiatal zenekarnak mondható, hiszen alig néhány éve léteznek, ráadásul a The Heart Is The Strongest Bone című, háromszámos kislemezüket annak idején úgy vették fel, hogy a zenekar a stúdióban debütált, és koncerteket a megjelenésig nem is adtak. Azóta persze beindult a szekér, hiszen tavalyelőtt megjárták az A38 Talentométerét is, illetve adtak egy raklap bulit, és előzenekaroskodtak többek közt olyan külföldi csapatoknak is, Burning Down Alaska, a Texas In July, a Kingdom Of Giants vagy a Hands Like Houses
 
Jellemző mostanában a magyar színtérre, hogy a metalcore fiatalabb generációja bizony nem Budapestről, hanem vidékről érkezik. A Petofi Nyíregyházáról, a Téveszme Egerből, a Hanoi Debrecenből, a Stubborn pedig Kerekegyházáról indult, és mindannyian relatíve rövid idő alatt írták fel magukat Magyarország zenei térképére. A faminehill nemcsak vidéki mivolta miatt illeszthető be ebbe a sorba, hiszen már a korai anyagaik is képviselték azt a minőséget, amit a fent említett csapatoktól megszokhattunk, a What Have We Done To Each Other pedig továbbra sem ad le a színvonalból, noha a műfajt nyilvánvalóan ez az anyag sem újítja meg. Öt jól megírt dal, nagyjából a modern metalcore zsánereivel, kicsit a Poison The Wellre emlékeztető énekhanggal, és némi djentes szaggatással: a Lossban a Burning Down Alaska frontembere is vendégszerepel, de a legjobb mégsem ez, hanem a Lisa Rodlauer énekesnővel felvett záró Recover. 
 
spot_img

Ez is érdekelhet

“A Blahalousiana, a Carson Coma, Lil Frakk és a Valmar besétálnak egy szobába…”

Tavaly, év végén 4. alkalommal került megrendezésre a prominens- és feltörekvő dalszerzők/előadók/producerek részvételével zajló KEMP Dalszerzőtábor. Most két...

JOSH SMITH KONCERT BUDAPESTEN

Az amerikai blues gitáros a pandémia óta először indul szólóturnéra, és nagy örömünkre, több mint 6 év után...

Kísérteties párhuzam ez a világgal, amiben élünk

Brother Belmont valójában Jósa Tamás alteregója, aki évekig különböző produkciók (Iron Maidnem, divideD, Rockstars Not Dead) élén, több...

Ismét Budapesten a holland indie csapat – Son Mieux koncert a Turbinában

November 2-án érkezik Budapestre Hágából az idén 10 éves Son Mieux, hogy egy felejthetetlen este során megtáncoltassák a...