Az elmúlt négy évben megkerülhetetlenné vált az Uzipov neve a hazai rockzenei életben: a bennfentesek a Publo Hunny-tól és a LaBandtól kezdik mesélni a történetet, akik pedig a srácokat az elmúlt években ismerték meg az Óriás vagy Ganxsta Zolee-ék felől, egy végtelenül intenzív, önazonos és szókimondó noise rock triót ismerhettek meg a bandában. És ezen az augusztus végén megjelenő Szennyes dalai sem változtatnak majd, sőt – sosem volt ennyire őszinte, cselekvésre ösztönzően dühös és impulzív az Uzipov zenéje, miközben a hangzás is önmagáért beszél. Itt nincs helye felesleges képzettársításoknak, terelésnek vagy bármilyen kamunak, és ez a legnagyobb vonzereje a bandának, valamint az itt felsorakoztatott tíz dalnak is. Mert az Uzipov karaktere, és az, hogy a kilencvenes éveket Unsane-től Helmetig saját formájára szabva idézi meg (egyben aktualizálja is azokat tartalommal és hangzásban is), kivédhetetlen mindenkinek, aki igényli egy hazai, magyar nyelvű produkciótól az önmegvalósítást az üres modellkövetések és lufifújások helyett. Márpedig a Szennyes megállíthatatlan sodrása évtizedes távlatban is hiánypótló a magyar rockzenében.
A cikk nyomtatott változata a RCKSTR Magazinban jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016.08.23.
