Pszichedelikus kéjelgés a River of Lust-tól

Dátum:

Erdős Szabolcs (gitár) és Almási Tamás (dob) 2013-ban kezdtek próbálni. Vízióik erős pszichedéliával, mély blues gyökerekkel nyersen és rágósan ütnek, és húznak össze ahogy a legkevésbé sem számítanánk. A stoner nihilt egyáltalán nem palástoló duó 2014-ben kérte fel a korábban több produkcióban edződött Galambos Dorinát a vokál és billentyű szekció betöltésére.  
A hármas fúzió a Super Size Recordingban Dexter irányításával 2014-ben kezdte el első, Chewing Gum című lemezük felvételeit, melynek tartalma egyáltalán nem sorolható az elmúlt évek hazai underground közegének beat imázsához. Erdős Szabolcs súlyos riffjei erős szorításban tartják Almási lebegő atmoszféráját, Galambos pedig nem rest csúcsra járatni a hármast.   
Az öt és egy bónusz trekket számláló száz példányban kazettán is megjelenő kiadvány a Concorde Nation Records gondozásában november végén került kiadásra. 
 
 
 
spot_img

Ez is érdekelhet

„Manapság zenésznek lenni többet jelent, mint játszani a stúdióban vagy a színpadon” – The Cinelli Brothers interjú

2023-ban a Veszprém Blues fesztiválon játszott, május 21-én pedig első önálló budapesti koncertjére tér vissza hazánkba az olasz,...

A gyászfeldolgozásról szól a Tornóczky All Access új dala és klipje

Nehéz témát, a gyász feldolgozását, az elengedést és a továbblépést dolgozta fel legújabb dalában és az ahhoz készült...

„Én vagyok talán az utolsó blues zenész Magyarországon” – Hobo

De nem szereti a cikizést. Kilenc zenekaros koncert mellett „hobológia” előadásokkal és a jól ismert József Attila esttel...

“A downtempo a lassú ütemek ellenére darabokra szakít” – Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban

Május 17-én egy különleges, egész estés programmal készül az Analog Balaton csapata a Budapest Parkban. A hazai elektronikus...