Mától minden digitális zenei platformon, valamint saját webshopjukon keresztül is elérhető első nagylemezük, az „Elkezdték, folytatjuk…”!
Az albumról két dalt már ismerhet a nagyérdemű, ugyanis májusban videóklipet kapott a „Kémia”, majd augusztusban az „Ördög vigye el” szerzemény is. Az „Elkezdték, folytatjuk…”! korong minden szerzeményét közösen, egy próbateremben álmodták meg a srácok, a dalok a végleges formájukat pedig Lombos Marci szövegeivel nyerték el.
„Számomra az volt a legfontosabb, hogy olyan dalok szülessenek meg a korongra, amelyek stílusukban belepasszolnak a zenekar arculatába. Mindenképpen súlyos riffekre épülő power blues zenét szerettem volna, feltétlenül magyar szövegekkel.” – csatlakozott a névadó gitáros, Tornóczky Feri.
A KEZDETEK: A Tornóczky All Access 2022. júliusában mutatkozott be hivatalosan, azóta húsznál is több videót publikáltak a legnagyobb YouTube-on, többek között egy stúdió session sorozatot olyan fantasztikus előadókkal kiegészülve, mint Deák Bill Gyula, Tátrai Tibor, vagy éppen László Attila. A csapat megannyi nívós eseményen (például Kőbányai Blues, Vidor fesztivál, debreceni Bor- és jazznapok) fellépett ebben az egy évben, jelenleg a lemezbemutató koncertjükre készülnek.
A cikk megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.