Jóvilágvan: Jóvilágvan

Dátum:

A párkányi zenekar 2007 óta tolja az „elektronikus káoszt”. Ahogy ők fordítják, ez a mai értelemben vett rockzene, ami keveredik az underground kultúra elemeivel, pszichedelikus poppal és népzenével. Eddig két nagylemezzel jelentkeztek, most pedig itt a harmadik, amire azért nehezen lehet azt mondani, hogy elektronikus. A gitár- és billentyűalapú, fűben ejtőzős, tavaszi muzsikára Bokor Réka karizmatikus hangja és Hegyi Krisztina dalszövegei teszik fel a koronát. Na, és hogy ténylegesen milyen is a Jóvilágvan feeling, az március 30-án kiderül a Barba Negrában, amikor is élőben mutatja be a zenekar a lemezt. 

FB oldal…

A cikk nyomtatott változata a RCKSTR Magazinban jelent meg. A megjelnés időpontja: 2017. március 28. 

spot_img

Ez is érdekelhet

“Feltáratlan, érintetlen kincsek” – Pásztor Anna interjú a VARÁZSCERUZA fogyatékosügyi, zenei mentorprogramról

A legnagyobb sztárok sorakoztak fel a Varázsceruza – Hagyj nyomot a világban Pásztor Annával című fogyatékosügyi, zenei mentorprogramhoz....

Először jön Magyarországra a leghíresebb tetováló zenész – Kat Von D Budapesten

Június 11-én az A38 Hajón ad koncertet, az egykori LA Ink sorozatból is ismert tetoválóművész, zenész Kat Von...

Budapestre jön a zavart Disney hercegnő – Allie X koncert az A38 Hajón

Ötödik lemezével először érkezik Magyarországra Allie X. A kanadai énekes-dalszerző különleges hangulatú élő produkcióiról is ismert, így nem...

A Franz Ferdinand a Művészetek Völgyében mutatja be új albumát

Az idén hatodik lemezével jelentkező skót zenekar az első külföldi fellépő 2019 óta az ország legnagyobb összművészeti fesztiválján....