Jimi Hendrix már az Experience felállás idején belekezdett kvázi szólókarrierjébe, ám a felbomlását követően egyre több önálló anyagot, illetve más felállásokkal készített dalt rögzített. Bár ő maga sosem szerette ezeket „szóló” projekteknek nevezni, ugyanis végtelenül tisztelte zenésztársait. Sajnálatos módon végül nem élhette meg, hogy az így felvett anyagok többségéből, a közel félszáz stúdió felvételből megkomponált albumok lehessenek. A Both Side of the Sky is ezek közül, illetve a Buddy Miles-szal és Billy Cox-szal felvett dalokból, élő felvételekből is válogat, de sok más közreműködő hallható még a lemezen. Eddie Kramer, Jimi hosszú távon bevált – ám a halála előtt nem sokkal némileg megtagadott – hangmérnöke mixelte az alábbi válogatást. Ez a harmadik, archív stúdió felvételeket kiadó album Kramer gondozásában. Bár hallható rajta már ismert dal, a többség valódi csemege és egy három lemezből álló kiadványsorozat záró darabja.
Ez is érdekelhet
Koncertajánló
Az Alter Bridge Budapesten is bemutatja új lemezét
Az Alter Bridge jövőre visszatér Európába, hogy egy 31 állomásos turné keretében mutassa be év elején érkező, azonos...
Interjú
“A nagyzenekari zenélés volt az igazi álmunk” – The Roving Chess Club interjú
A tavaly feltűnt The Roving Chess Club megszólalásban ötvözi a 60-as évek angolszász-folkzene harmónia dús világát a brit...
Interjú
“A rock&roll-t nem lehet megjátszani” – The Damn Truth
Classic rock, blues rock, rock 'n' roll, hard rock? Nem is igazán számít, csak az, hogy idén nyáron...
Interjú
„Nagyon fontos a felfedezés-érzés” – Bóna Márk interjú
Bóna Márk 2004 óta dolgozik a Sziget stábjában, az elmúlt 20 évben egy kisebb kilengéssel neki köszönhettük a...