Handout – Off the Beaten Path

Dátum:

A lemez munkálatai 2016-ban kezdődtek, amikor Tari Balázs a zenekar új frontembere lett. A Handout az egész évet dalok írásával és tökéletesítésével töltötte, melynek eredményeképp született meg az album alapanyaga. A számok rögzítésére 2017. elején került sor a No Silence Studio-ban, ahol sikerült elérni azt a hangzást, amire a zenekar már régóta vágyott.
 
"A cím, Off The Beaten Path (A Taposatlan Úton) arra utal, hogy ne álljunk be a sorba, ne hagyjuk magunkat befolyásolni, hanem alakítsuk úgy az életünket, ahogy azt mi szeretnénk. A dalok nagy része pozitív hangvételű, a szövegek azt taglalják, hogy kemény munka és kitartás segítségével bárki képes lehet céljai elérésére. Az egyetlen kivétel a Final Glance, ami a szeretteink elvesztésének feldolgozását írja le."
 
 A lemez elérhető az iTunes-on és a Google Play-en is.
 
spot_img

Ez is érdekelhet

“Feltáratlan, érintetlen kincsek” – Pásztor Anna interjú a fogyatékosügyi, zenei mentorprogramról

A legnagyobb sztárok sorakoztak fel a Varázsceruza – Hagyj nyomot a világban Pásztor Annával című fogyatékosügyi, zenei mentorprogramhoz....

Először jön Magyarországra a leghíresebb tetováló zenész – Kat Von D Budapesten

Június 11-én az A38 Hajón ad koncertet, az egykori LA Ink sorozatból is ismert tetoválóművész, zenész Kat Von...

Budapestre jön a zavart Disney hercegnő – Allie X koncert az A38 Hajón

Ötödik lemezével először érkezik Magyarországra Allie X. A kanadai énekes-dalszerző különleges hangulatú élő produkcióiról is ismert, így nem...

A Franz Ferdinand a Művészetek Völgyében mutatja be új albumát

Az idén hatodik lemezével jelentkező skót zenekar az első külföldi fellépő 2019 óta az ország legnagyobb összművészeti fesztiválján....