Az érdekesen összetett szerzemények lényege az utazásszerű történetmesélés, az érzelmi hullámvasút, amelyen az ember belső világáról, pszichikai állapotáról, valósághoz való viszonyáról kapunk könnyen felismerhető és átélhető benyomásokat. Két EP-t (Brainforest 2012, Changing Moods 2014) követően most jelenik meg a zenekar első nagylemeze Vortex of Nonsense címmel, az MZK Publishing gondozásában. Az új anyag zeneileg valamivel tömörebb, kifejezőbb, a szövegek pedig jóval személyesebbek, de összességében így is követi a korábbi kiadványok által felvázolt irányvonalat. A képzőművészeti alkotásokat felhasználó borítódizájn szintén hagyományosnak számít az MMM-nél, általában a lélek bonyolult, mély tartalmainak felszínre kerülését jeleníti meg. Hátradőlős, odafigyelős, egyben-hallgatós lemez.
A zenekar lemezbemutató koncertje június 8-án lesz a Gozsdu Manó Klubban, a String Theory társaságában.