Az Aebsence bemutatja Sűrű lemezét

Dátum:

Az Aebsence zenekar tavaly november 3-án jelentette meg legutóbbi lemezét, aminek dalaiból a decemberi Dürer Kertes koncerten már adtak ízelítőt, de most elérkezett a lemezbemutató is.
 
A zenekar február 24-án a KÉK YUK-ban (Supersonic – Blue Hell) teljes egészében eljátssza a Sűrű címet viselő albumot és természetesen a régi dalokról sem feledkeznek meg.
 
 
A lemez végre a megérdemelt fizikai formátumot is megkapta, így a lemezbemutatón már be is szerezhetitek a CD-t és az új album designjához készült pólókat is.
 
 
A zenekar vendége az ország egyetlen rhythm and grunge zenekara, az EiLEMA lesz. 
 
 
Mindkét zenekarral hallhattok beszélgetést a Fáklya Rádió Fémforgács podcastjában, ahol a koncert is szóba került.
 
A koncertjegyek beszerzését pedig ITT tudod megoldani
spot_img

Ez is érdekelhet

“A Blahalousiana, a Carson Coma, Lil Frakk és a Valmar besétálnak egy szobába…”

Tavaly, év végén 4. alkalommal került megrendezésre a prominens- és feltörekvő dalszerzők/előadók/producerek részvételével zajló KEMP Dalszerzőtábor. Most két...

JOSH SMITH KONCERT BUDAPESTEN

Az amerikai blues gitáros a pandémia óta először indul szólóturnéra, és nagy örömünkre, több mint 6 év után...

Kísérteties párhuzam ez a világgal, amiben élünk

Brother Belmont valójában Jósa Tamás alteregója, aki évekig különböző produkciók (Iron Maidnem, divideD, Rockstars Not Dead) élén, több...

Ismét Budapesten a holland indie csapat – Son Mieux koncert a Turbinában

November 2-án érkezik Budapestre Hágából az idén 10 éves Son Mieux, hogy egy felejthetetlen este során megtáncoltassák a...