A DOGGOS teljes lemezzel masszírozza meg az agyadat

Dátum:

“Ez az EP az egyik legszemélyesebb dolog, amit valaha csináltam.”
 
Jó hír, hogy az ütős ízelítő után nem kell sokat várni a komplett DOGGOS kislemezre, hiszen az Agymasszázs február 17-én debütált a streaming platformokon. Érdemes addig is ráhallgatni a már megjelent kiadványokra, így végig kísérhetjük hogyan mélyült el a zenésztársak kapcsolata a magyarnyelvű dalszerzés okán.
 
 
Az érzelmi hullámvasút, amit nevezzünk 2022-nek, rávezette őket, hogy a nagy általánosságok és a fikciók helyett sokkal személyesebb szövegek szülessenek. Hanzli Fanni énekes az alkotást egyfajta terápiás folyamatként jellemezte. Olyan témákat dolgoztak fel, mint az önelfogadás, a párkapcsolatok, a túlzott ingerkeresés vagy a bármilyen értelemben vett függőségek megélése. Ezek pedig mind olyan gondolatok, amik nemcsak őket, de rengeteg fiatal felnőttet foglalkoztatnak.
 
Aki ezek után úgy érzi, hogy tud kapcsolódni a DOGGOS zenekarhoz és szeretné személyesen átélni az Agymasszázst, azoknak két lemezbemutató dátumot ajánlunk a figyelmükbe:
 
 
spot_img

Ez is érdekelhet

A One Ok Rock Budapesten zárja világkörüli turnéját

A One Ok Rock eddig egyetlen egyszer járt Magyarországon, 2019-es koncertjükre pillanatokon belül elkeltek a jegyek. Most legújabb,...

Jöhetnek vintage riffek (szinte) a Missisipi-Deltájából?

Megjelent a Doggiven zenekar Doggiven című lemeze. Az ep-n található öt dalt dögös vintage griffek, fülbemászó refrének és...

Nyuszi, hopp! Máris egyet…

Mennyit kaptál el? Ha még egyet sem, segítek!Megérkezett a Lush 2025-ös húsvéti kollekciója, és jobb, ha kapaszkodsz a...

A Budapest Arénában végleg elbúcsúznak Az Őrült Nők

Tíz év és majd ötszáz előadás után végleg elbúcsúzik a színpadtól az elmúlt évtizedben legendássá vált színházi produkció, Az...