„A bizonytalan egyszer majdcsak full egyértelmű lesz – addig is kirakósozgatok”

Dátum:

Alig négy hónap telt el a magyar nyelven FRANKO név alatt alkotó fiatal rapper, Bartha Zsombor debütalbuma, a 23101075 megjelenése óta, máris új lemezzel jelentkezik. A ma premierező anyag FRANKO, és a vele szorosan együtt dolgozó producer, SilkSilver közös munkája.
A két ifjú tehetség közös munkája szemmel is látható, hiszen élő fellépéseken is SilkSilver pörget Zsombi mögött. Szoros szakmai összefonódásuktól függetlenül, az elejétől végéig közös album nem tervezett ötlet eredménye, és mint ilyen, különösebb koncepció sem társul hozzá. 
 
 
Bár nem egy előre kitalált vezérfonal mentén készültek a dalok, a hangulatban abszolút tetten érhető az egységgesség, aminek az okát FRANKO a munkafolyamatokban látja:
„Kevésbé eklektikus, ami talán azért is van, mert az egyik előadó az maga a producer. Tényleg együtt csináltuk az egészet, teret engedtünk egymásnak, hogy beleszóljunk egymás „területébe” – volt olyan, hogy Geri mondott rímet, amit én nem találtam, és volt olyan, hogy én mondtam, hogy én adtam ötleteket production szinten. Elég egységes tud lenni egy munka, mikor ennyire egy flowban készül.”
Ami talán méginkább összefogja a trackeket, az a cím: Puzzle. Bár több ötlet volt versenyben, mégis ez volt az, ami igazán megragadta azt a gondolatfolyamot, ami élénken jelen van a rapper életében:
„Azt hiszem elindult bennem egy új kép, egy nagy, amit egy kicsit én is idealizálok, és ehhez képest van, ahonnan elindultam. A cím leginkább az innen-odaérés folyamatának egyes részeire utal… Meg hát, mikor kicsi voltam, mindig elhagytam a kirakósaimnak legalább 1-2 darabját. A Bognár Bandi által készített borítón is látszik, ahol homloktájon az a darab nem illik az üres helyre. Szerintem ez az életben is sokszor van így, hogy valami nem passzol oda, ahova be akarod tenni.”
A Puzzle olyan izgalmas közreműködőket is felvonultat, mint Ótvar Pestis, vagy akár Kollár Dea.
„Patrikkal már többször találkoztunk, léptünk fel egy rendezvényen, és szeretem, amit csinál. Esett már szó arról, hogy együtt dolgozzunk, és ennek szellemében a Felkelek reppeleket már egy kicsit specifikusan úgy is hangszereltük, hogy jó lenne, ha Ótvar Pestis verze kerülne rá. Patrik is beérezte a dolgot és a dal témájához hűen nagyon jó szöveget írt rá” – meséli FRANKO.
A lemezen a női energiát a feltörekvő RnB énekesnő, Kollár Dea hozza el a Felemás című dalban.
„Deát nemrég ismertem meg, de Geri már dolgozott vele korábban is. Olyan dal született, aminek szerintem Dea energiái nagyon jól állnak, így eleve őt kerestük meg, és szerencsére rá is bólintott. Annak ellenére, hogy nem közös session volt és nem egy helyen vettük fel a dalt, szerintem egy tök jó, egységes energiája lett.”
A rapszcéna egyik legfrissebb arca, a Nullkeres Sklady is csatlakozott a közreműködőkhöz, valamint FRANKO jó barátja, imdb is tettenérhető egy gitárszólam erejéig az egyik dalban. 
A 23101075 album készítése során a szakmai egyetértés mellett Zsombi jó barátságot is kötött Kapitány Mátéval, így a teljes Puzzle album hangmérnöki feladatait ő végezte.
„Máté tipikusan az a tag, aki ha ott van a stúdióban, és csak mond 1-2 gondolatot, már abból is tud profitálni egy projekt. Én ebbe a folyamatrészbe nem szóltam bele, teljesen elégedett vagyok az eredménnyel.”
 
 
A debütáló album nagyon kézzelfoghatóvá tette azt az időszakot, amit FRANKO fel akart dolgozni: a kezdetétől, a sűrűjébe belekeveredésen át egészen a hazatérésig kísérhetjük, majd egy, az új érára nyitó dallal búcsúzhatunk a korongtól. Az új lemeznél ez nem volt ennyire egyértelmű, de a rappernek még mindig sok mondanivalója van, és mindezek kifejezésére útközben szeretné megtalálni a megfelelő helyet, módot.
„Ez most kicsit nehezebb dolog volt, hiszen ott tudtam, hogy mit kezdtem el, mit zártam le. Most kicsit abban vagyok, hogy nem igazán látom a dolgoknak a végét, még nincsen meg mindegyik darabja a kirakósnak, de próbálom összegyűjtögetni, és a bizonytalan meg egyszer majdcsak lehet, hogy full egyértelmű lesz, ez majd eldől. Addig is kirakósozgatok”
spot_img

Ez is érdekelhet

Nyuszi, hopp! Máris egyet…

Mennyit kaptál el? Ha még egyet sem, segítek!Megérkezett a Lush 2025-ös húsvéti kollekciója, és jobb, ha kapaszkodsz a...

A Budapest Arénában végleg elbúcsúznak Az Őrült Nők

Tíz év és majd ötszáz előadás után végleg elbúcsúzik a színpadtól az elmúlt évtizedben legendássá vált színházi produkció, Az...

Jean-Michel Jarre az Arénában

Jean-Michel Jarre, az elektronikus zene atyja egy fantasztikus show-val érkezik 2025. június 26-án, a Papp László Budapest Sportarénába.A...

A gyilkos riffek és könyörtelen groove-ok királyai 2019 után újra önálló koncertet adnak Budapesten!

A modern metál egyik legmeghatározóbb zenekara a MACHINE HEAD, 2025 nyarán nagyszabású fesztiválturnéval tér vissza Európába. Az intézménnyé...