Herczku Ágnes: Bandázom

Dátum:

Herczku Ágnes 2011-es Tüzet viszek c. albuma után újabb szólólemezzel jelentkezett. Az új lemez megálmodója, zeneszerzője, hangszerelője, producere Nikola Parov, akivel Ági 1999 óta (a Magyar Állami Népi Együttes Naplegenda c. nagyszabású táncestjének színpadraállítása óta) dolgozik. Eddigi közös albumuknak (pl. Volt nékem szeretőm, Megéred még) méltó folytatása a mostani, azzal az új hangszerelési lehetőséggel gazdagítva a korábbiakat, amit négy ifjú népzenész – Hegedűs Máté és Pálházi Bence: hegedű, Fekete Márton: brácsa és Molnár Péter: nagybőgő – tehetsége, tudása és mindenre nyitott gondolkodása inspirált. A régi összeszokott csapat (Nikola Parov, Födő Sándor, H. Á.) mellé egy éve "csapódott" a népzenész banda, így együtt, sok-sok koncerten és élményekkel teli turnékon igazi kis közösség kovácsolódott össze. Nem véletlen, hogy Ági ezt a címet választotta az új albumuknak: Bandázom.

A lemez – a már megszokottan – igényes borítóban kerül a polcokra, Bácsi Róbert László színes-hangulatos fotóival és Hannawati Raden finom grafikai munkájával. A lemezt – mint Ági legtöbb szólóalbumát – a Fonó adja ki. Magyar népdalfeldolgozások mellett két bolgár és egy erdélyi cigány dal is helyet kapott. A lemez újabb érdekessége, hogy – Bartók kifejezésével élve – népdal-imitációkat is hordoz (pl.: Megfújtak azok a szelek; Ha szívemben szabad lennék), amik népzenei ihletettségű, de Nikola és Ági által szerzett dalok. Az albumon két vendég is "fújja a magáét": Ávéd János szaxofonon, valamint Dresch "Dudás" Mihály a védjegyévé vált fuhun nevű hangszeren.

A hol lírai, megindító, hol eszeveszett száguldásba átcsapó zenefolyamot Lackfi János verse így vezeti be a cd-könyvecske elején:

Falu végén kurta kocsma, ott mulat a falu rossza
Vagy inkább a Herczku Ági, a hold fénye rávilági…
Itt a huncut társaság – se nem kicsi se nem tág,
Pont jó nekik a világ,
A zsebükben hegedű, hej de nagyon keserű,
Fülük botja tárogató, a hajukban citeraszó.
Csúzlival a vonós kézben riogatnak kérem szépen,
Bezenélik a világot, ilyet nagyapám se látott…
Falu végén kurjongatva, Ágnes asszony mulat rajta,
A világűr neki hinta, szoknyáján Tejút a minta,
Ihajla-haj!

spot_img

Ez is érdekelhet

“Feltáratlan, érintetlen kincsek” – Pásztor Anna interjú a VARÁZSCERUZA fogyatékosügyi, zenei mentorprogramról

A legnagyobb sztárok sorakoztak fel a Varázsceruza – Hagyj nyomot a világban Pásztor Annával című fogyatékosügyi, zenei mentorprogramhoz....

Először jön Magyarországra a leghíresebb tetováló zenész – Kat Von D Budapesten

Június 11-én az A38 Hajón ad koncertet, az egykori LA Ink sorozatból is ismert tetoválóművész, zenész Kat Von...

Budapestre jön a zavart Disney hercegnő – Allie X koncert az A38 Hajón

Ötödik lemezével először érkezik Magyarországra Allie X. A kanadai énekes-dalszerző különleges hangulatú élő produkcióiról is ismert, így nem...

A Franz Ferdinand a Művészetek Völgyében mutatja be új albumát

Az idén hatodik lemezével jelentkező skót zenekar az első külföldi fellépő 2019 óta az ország legnagyobb összművészeti fesztiválján....