Vegas Mafia – Itt az első EP

Dátum:

Elkészült a Vegas Mafia első, négy tételből álló bemutatkozó EP-je, Ne Várj! címmel.
A felvételek 2014. március-április folyamán készültek a budapesti Ethnic stúdióban , Konorót János vezényletével.
Szabadon letölthető, fogyasztható, osztogatható, de csak hangosan!

A Vegas Mafia zenekar 2013-ban alakult, az egykori Mafia és Los Vegas utód-zenekaraként.

Tagok:
Molnár'Stula' Péter-ének
Don LeVito-gitár
Soltész 'Tommy' Tamás-basszusgitár
Lendvai János-dobok

A Mafia zenekar 2006-ban alakult, két gyerekkori barát, Sidlovics Gábor (Sidi) -jelenleg Tankcsapda- , valamint Tóth Levente (Don LeVito) gitárosok kezdeményezésére, Steklács Miklós-basszusgitár(Zanzibar), Markó Ádám-dobok(Special Providence, Ganxta, stb.), Hamza Gábor-ének csatlakozásával. Első albumuk, Aki mindent lát… címmel 2008-ban látott napvilágot a Hammer Records gondozásában. A zenekar 2010-ben adta utolsó koncertjét, mivel a tagok más zenekarokban betöltött szerepük és elfoglaltságuk miatt a koncertek szervezése szinte ellehetetlenült.

A Los Vegas zenekar 2011. tavaszán alakult, a Kowalsky meg a Vega zenekarból kivált hangszeres szekció, azaz Chacha-gitár, Jimmy-basszusgitár, valamint Sóder-dobok ötlete nyomán, majd miután Chachára hárult a frontember szerepe is, meghívták a zenekarba gitárosként Don LeVitot, és ez a négyes készítette el a Los Vegas- Ez arról szól… című lemezét, amely végül a Rockinform magazin mellékleteként került nyilvánosság elé, 2011. decemberében. A zenekar sikeresen koncertezett, ám Chacha 2012. őszén családjával együtt a tengeren túlra költözött, Sóder és Jimmy pedig Kowalsky hívására ismét felsorakozott az újjászerveződött Kowalsky meg a Vega csapatban.

Don LeVito a korábbi zenésztársak egyöntetű bíztatására és a muzsikálás-alkotás hiányérzete okán úgy döntött, hogy nem engedi veszni hagyni és a feledés homályában eltűnni a dalokat, amelyek megírásában, hangszerelésében és rögzítésében is számottevő szerepe volt. Baráti körből szervezte meg az utód-zenekart, Vegas Mafia néven.

A Mafia és Los Vegas hagyatékának méltó ápolásán kívül a cél kezdettől fogva új, közös szerzemények komponálása, a Vegas Mafia önálló hangzásának kialakítása. A dalok folyamatosan születnek, 2014 márciusában a zenekar studióba vonult, hogy felvegye bemutatkozó anyagát. A Ne Várj! címmel megjelenő EP négy dalt tartalmaz.

facebook.com/vegasmafia

spot_img

Ez is érdekelhet

Blues, booze & rock ’n’ roll – Manu Lanvin koncert Budapesten

Május 14-én Budapesten ad koncertet a francia blues-rock előadó. A Manu Lanvin & The Devil Blues tavaszi turnéjának...

A Beatles legendás barátja és alkotótársa a jubileumi, 10. Országos Beatles találkozó fővédnöke

Tíz éve együtt az ország Beatles-rajongói Óbudán! 2025. június 22-én, vasárnap a budapesti Kobuci Kert tizedszerre is megnyitja kapuit az Országos Beatles...

Kriptó, pizza és focijegyek: újra Bitget Meetup Budapesten

A nemzetközi kriptotőzsde, a Bitget újabb budapesti meetupot szervez – ezúttal a Guild.xyz közösségi platformmal közösen! A rendezvény lehetőséget ad arra, hogy...

“Nem vagyunk ugyanazok” – Marcus & Martinus

Focistának készültek, amikor 10 évesen teljesen véletlenül belecsöppentek a pop-bizniszbe. A norvég ikerpár, Marcus és Martinus Grunnarsen nem...