Úton Ivánnal

Dátum:

Jack Kerouac Úton című műve a beatnemzedék Bibliájának számít, a XXI. században pedig egyfajta menekülésnek mindazok számára, akiknek elegük van a modern világból. Az eredetileg egy hosszú tekercsre íródott történet az amerikai utakon kalandozó baráti társaságról – akik között megtaláljuk a kor legkiemelkedőbb íróit – tökéletesen hozza a ’60-as ’70-es évek semmihez sem fogható hangulatát.
 
Azt a hangulatot, amit itthon az Ivan & the Parazol zenéje idéz fel előttünk. Éppen ezért most, a zenekar frontembere, Vitáris Iván lesz a Société Könyvklub vendége, ahol az említett korszakalkotó kötetről, és annak jelentőségéről beszélgetnek majd. Idén januárban idézd fel Kerouac, Neal Cassady, Allan Ginsberg, William Borroughs és a többi tehetség kalandos világát!
 
spot_img

Ez is érdekelhet

KÖRÚT – Még nincs vége feat. Péterfy Bori & Schoblocher Barbara

Hogy a körút identitás is lehet, sőt dalok is születhetnek belőle, erre bizonyság a Körút nevet felvevő projekt,...

Doramajora – szelíden ringat – egy ölelés a belső gyermekednek

majordorci Doramajora néven születik újjá: egy játékos új era indul a frissen megjelent szelíden ringat című dallal. Ez...

A monumentális élmények éve – a Budapest Park a tizennegyedik évadban is tud újat mutatni

Az innováció mindig is a Budapest Park egyik legnagyobb erőssége volt – szinte már természetes, hogy évről évre...

Blues, booze & rock ’n’ roll – Manu Lanvin koncert Budapesten

Május 14-én Budapesten ad koncertet a francia blues-rock előadó. A Manu Lanvin & The Devil Blues tavaszi turnéjának...