Mert a tavaszillatról azért nem maradhatsz le!

Dátum:

Karantén ide, vírus oda, a természet kérdés nélkül teszi a dolgát. Szinte észrevétlenül elmúlt a március, és az áprilisnak is lőttek, de a májusi mézillatú séta gondolata már nincs fényévekre a realitástól.
 
Úgy tűnik – legalábbis ami a szabadtéri programokat, az andalgást, a gyaloggaloppot és kirándulást illeti, lassan visszahuppanhatunk a valóságba. Hála és hurrá tehát az első körben újranyitó mesebirodalmak egyikének, az ELTE Füvészkertnek, akik immár tárt kapukkal várják a látogatókat.
 
Persze mivel a vírushelyzet még nem múlt el teljesen, ezért a belépést maximum 400 emberre korlátozzák, vagyis naponta ennyien grasszálhatunk a Pál utcai fiúkat is ihlető vadregényes, fővárosi esőerdőben – a belépés pedig a fent említett ok miatt regisztrációköteles.
 
Szóval nincs idő hezitálni, regelj gyorsan, kapd a cipőd, a kedved, meg egy távolságtartó társat,
spot_img

Ez is érdekelhet

„Manapság zenésznek lenni többet jelent, mint játszani a stúdióban vagy a színpadon” – The Cinelli Brothers interjú

2023-ban a Veszprém Blues fesztiválon játszott, május 21-én pedig első önálló budapesti koncertjére tér vissza hazánkba az olasz,...

A gyászfeldolgozásról szól a Tornóczky All Access új dala és klipje

Nehéz témát, a gyász feldolgozását, az elengedést és a továbblépést dolgozta fel legújabb dalában és az ahhoz készült...

„Én vagyok talán az utolsó blues zenész Magyarországon” – Hobo

De nem szereti a cikizést. Kilenc zenekaros koncert mellett „hobológia” előadásokkal és a jól ismert József Attila esttel...

“A downtempo a lassú ütemek ellenére darabokra szakít” – Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban

Május 17-én egy különleges, egész estés programmal készül az Analog Balaton csapata a Budapest Parkban. A hazai elektronikus...