Berlin egy tűzfalon Budapesten

Dátum:

30 éve történt Kelet- és Nyugat-Németország újraegyesítése, aminek alkalmából a frankfurti művész, Justus Becker alias COR (védjegyei a nagyméretű falfestmények, különösen a fotórealisztikus portrék készítése), valamint Benkő Katalin (a Magyar Képzőművészeti Egyetemen végzett alkotó, hosszú évek óta a Színes Város Csoport művésze) által megálmodott művészeti célú festmény látható az Akácfa utcai tűzfalon. A berlini fal békejelének letisztult koncepciója az összetartozásra és a generációkon átívelő segítségnyújtásra próbálja ráirányítani a figyelmet, mindezt a fiatalok számára is érthető és élvezhető, street art elemeivel. „A budapesti Német Nagykövetséget nagy örömmel tölti el, hogy ebben az évben a Színes Város Csoporttal együtt hozhattunk létre egy műalkotást Budapest testvérvárosából származó művésszel – mondta el Johannes Haind, Németország magyarországi nagykövete.
 
Főkép: Farkas András
spot_img

Ez is érdekelhet

„Manapság zenésznek lenni többet jelent, mint játszani a stúdióban vagy a színpadon” – The Cinelli Brothers interjú

2023-ban a Veszprém Blues fesztiválon játszott, május 21-én pedig első önálló budapesti koncertjére tér vissza hazánkba az olasz,...

A gyászfeldolgozásról szól a Tornóczky All Access új dala és klipje

Nehéz témát, a gyász feldolgozását, az elengedést és a továbblépést dolgozta fel legújabb dalában és az ahhoz készült...

„Én vagyok talán az utolsó blues zenész Magyarországon” – Hobo

De nem szereti a cikizést. Kilenc zenekaros koncert mellett „hobológia” előadásokkal és a jól ismert József Attila esttel...

“A downtempo a lassú ütemek ellenére darabokra szakít” – Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban

Május 17-én egy különleges, egész estés programmal készül az Analog Balaton csapata a Budapest Parkban. A hazai elektronikus...