Within Temptation: meghirdette 2024-es turnéját a zenekar

Dátum:

Különleges és látványos élményekkel várja 2024-ben a közönséget a Within Temptation: a kontinens egyik legsikeresebb metal zenekara ma hirdette meg Bleed Out című jövő évi turnéját, ami az Egyesült Királyságot és Európát érinti.
Az egy év múlva induló koncertsorozat a holland szimfonikus metal csapat friss, szintén Bleed Out című lemezét mutatja majd be. Budapestre 2024. október 18-án érkeznek, a Barba Negrában lépnek majd fel.
Ez a turné lesz az első nagyszabású élő produkciója a Within Temptationnek a 2022-es Worlds Collide turné óta, ahol az Evanescence-szel közösen járták be Európát. Magyarország akkor kimaradt a sorból, ezúttal azonban a Barba Negrában térnek majd vissza.
 
A turné tárgya, a Bleed Out nagylemez most október 20-án jelenik majd meg. Sharon den Adel, a zenekar énekesnője azt is kiemelte, hogy a koncertek nem csak a Within Temptation nyolcadik nagylemezéről szólnak majd, hanem “megerősítésről” (empowerment) is: a koncertekre kilátogatók megtapasztalhatják az a tüzet és szenvedélyt, ami a zenekart élőben jellemzi.
Az albumhoz tartozó legutóbbi kislemez a Ritual, ami szeptember végén jelent meg, a korábban megjelent címadó dal videója pedig itt látható:
 
 
2024. október 18-át tehát már most írjuk be a naptárunkba, ekkor érkezik Within Temptation Budapestre. A jegyek (ide kattintva) már ezen a héten elérhetővé váltak: október 4-én 10 órakor a zenekar rajongói és a Concerto Music követői szerezhetik be elsőként. A normál jegyelővétel október 6-án, 10 órakor indul.
Ezen az oldalon ülőhelyet és szeparált bárt elérhetővé tevő balkonjegyet is vehetünk majd, és egy exkluzív póló rendelésére is mód lesz, ami a turnén nem lesz majd kapható. A zenekar weboldalán VIP csomagot is vásárolhatunk a jegy mellé.
 
A Concerto Music bemutatja:
Bleed Out 2024 Tour

2024. október 18., péntek
Budapest, Barba Negra
 
Belépő:
early bird jegyek 13.900 Ft (limitált)
normál elővételben 15.900 Ft
a koncert napján 17.900 Ft
Balkonjegyek 18.900 Ft (limitált)

 
Jegyek kaphatók a www.tixa.hu oldalon.
spot_img

Ez is érdekelhet

Kovács Gábor, operaénekes: Puccini a szívében, Tankcsapda a vérében

Vannak művészek, akik egyetlen stílushoz kötődnek és vannak azok, akik hidakat építenek műfajok között. Kovács Gábor ez utóbbiak...

Mit tehetnek a magyar kriptófelhasználók a Revolut felfüggesztése után?

A Revolut nemrég bejelentett döntése, miszerint felfüggeszti a kriptovalutákkal kapcsolatos szolgáltatásait Magyarországon, komoly fennakadást okozott azoknak a felhasználóknak,...

Öt nap Jamaica Lakiteleken

Idén 22. alkalommal rendezik meg az LB27 Reggae Campet. Július 22. és 26. között Lakiteleken öt napig jamaicai...

A Rettenetes Mümők bemutatja: BLÖMBI FESZTIVÁL

A Rettenetes Mümők egy dunakeszi egy akusztikus zenét játszó tesózenekar, akik így mutatkoznak be: "hárman vagyunk tesók és...